Berlin. A New York-i és washingtoni célpontok ellen tavaly elkövetett terrorista merényletek óta először kezdődött per Németországban az al-Kaida egy feltételezett tagja ellen.
Az első német terroristaper
Berlin. A New York-i és washingtoni célpontok ellen tavaly elkövetett terrorista merényletek óta először kezdődött per Németországban az al-Kaida egy feltételezett tagja ellen. A 28 éves, marokkói származású Munir el-Motaszadeket azzal vádolják, hogy segédkezet nyújtott legkevesebb 3116 ember meggyilkolásához – feltételezhetően ennyien lelték halálukat a New York-i Világkereskedelmi Központ kettős tornyának romjai alatt –, és terrorista szervezet tagja volt. A 89 oldalas vádiratban az szerepel, hogy Motaszadek legkésőbb 1999 nyara óta tagja volt a Mohammed Atta köré szerveződő hamburgi csoportnak, s bevonták a merényletek előkészületeibe. A bíróság körülbelül 160 tanút akar meghallgatni. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.