Az ellenzéki ANO a legesélyesebb a győzelemre az EP-választáson Csehországban

Andrej Babiš

Várhatóan az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyeri a jövő hétvégi európai parlamenti választást Csehországban. Négy közvélemény-kutató intézet országos felméréseinek összesített eredménye szerint 6 vagy 7 párt, illetve koalíció szerezhet európai mandátumokat – írta a ČTK hírügynökség vasárnap.

Csehországnak az Európai Parlamentben 21 képviselői helye van.

Az Andrej Babiš volt kormányfő által vezetett ellenzéki ANO várhatóan a szavazatok 26–27 százalékát szerzi meg, ami legalább az eddigi 6 mandátum megvédését jelentené – derül ki az Ipsos, a STEM/MARK, a Cantar CZ és a Data Collect ügynökségek felméréseinek összesítéséből.

A második helyre a Spolu koalíciót (Polgári Demokratikus Párt, TOP 09, KDU-ČSL) várják 20–22 százalékkal, ami 5 mandátumra lenne elegendő. A három jobboldali párt öt éve, amikor még külön-külön indultak, összesen 7 mandátumot szerzett.

A kormánykoalíciós Polgármesterek és Függetlenek (STAN), valamint a Cseh Kalózpárt külön-külön 8–13 százalékra számíthat, ami 2–3 mandátumra lenne elegendő. A kalózoknak jelenleg 3, a polgármestereknek 2 képviselőjük van az EP-ben.

Az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia az idén a parlamenten kívüli Trikolóra párttal indul, és 8–11 százalékra várják eredményüket. Ez elég lehetne az SPD két eddigi mandátumának megőrzéséhez, esetleg egy harmadik megszerzéséhez.

A kommunisták (KSČM) 6–8 százalék közötti eredményre számíthatnak, s ezzel megtartanák eddigi egyetlen képviselői helyüket.

A parlamenten kívüli Prísaha-Motoristi pártkoalíciót 2,5–7 százalék támogathatja, ami a felső határhoz közeli eredménnyel egy mandátumot eredményezhet.

Csehországban 30 párt és koalíció indul a jövő pénteken és szombaton megtartandó európai parlamenti választáson. A voksolás eredményét vasárnap éjfél előtt egy órával közlik, amikor már az összes európai országban befejeződik a szavazás és lezárják az urnákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?