Az elektori kollégium hétfőn "választja" Obamát elnökké

<p>Az Egyesült Államok elektori kollégiuma hétfőn "választja" amerikai elnökké Barack Obamát, miután mind az 50 szövetségi államban és Washington D.C.-ben befejeződött a választási eredmények hitelesítése. Az elektori kollégium - amely szövetségi szinten nem ül össze - az államok elektoraiból áll.</p>

Az elektorok az államok fővárosaiban adják le szavazatukat, ami alapján kihirdetik, hogy a november 4-i elnökválasztás eredményeként Obama hány elektori voksot kapott államonként. Az "elektori választás" jelképes esemény, hiszen Obama győzelme ismert, de hivatalosan most derül ki, milyen az elektori szavazatok megoszlása szövetségi szinten.

Az idei elnökválasztás 40 éve a legnagyobb arányú, 61,6 százalékos részvételt eredményezett. Minden idők legtöbb szavazója vett részt az elnökválasztáson, de a feketék és a demokraták lelkesedésének köszönhetően leadott 131 millió vokssal sem sikerült túlszárnyalni az 1950-es, 60-as évek választásainak részvételi arányait. A legmagasabb részvételi arányt, 77,8 százalékot idén Minnesotában mérték, a legalacsonyabb, 50,6 százalékos mutató Nyugat-Virginiában és Hawaiin volt. A CNN becslése szerint Obama országos összesítésben a szavazatok 53 százalékát (66,8 millió szavazat), míg republikánus ellenfele, John McCain 46 százalékát (58,3 millió szavazat) szerezte meg. Obama elektori voksainak száma várhatóan 365, McCainé 173. A győzelemhez az 538 fős elektori testület egyszerű többségének a támogatására, 270 szavazatra volt szükség. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?