Az Eiffel-torony és a Louvre is lehetséges terrorcélpont volt

Párizs |

<p>Az Eiffel-torony, a Louvre és az Avignoni Fesztivál is szerepelt azon a listán, amelyet egy Franciaországban élő algériai dzsihádista állított össze terrortámadások potenciális célpontjairól az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) vezetőinek.</p>

 A Le Parisien című párizsi napilap szerdai számában közölte az egy évvel ezelőtt letartóztatott Abu Naji álnevet viselő, családjával Franciaországban élő 29 éves algériai és az AQMI egyik vezetője levelezésének összefoglalóját. A Shoumouk al-Islam nevű iszlamista internetes oldalon kódolt üzenetek formájában folytatott levélváltásból a nyomozók megfejtették, hogy 2013 áprilisában a terrorszervezet azt kérte a dzsihadistától, hogy állítson össze egy listát franciaországi terrorcélpontokról.

A férfi másnap egy hosszú e-mailben válaszolt. Ebben azt javasolta, hogy járőröző rendőrök és csendőrök, nukleáris erőművek vagy felszállni készülő repülők, valamint olyan kávézók, piacok, kistelepülések és éjszakai szórakozóhelyek ellen hajtson végre merényletet az AQMI, ahol "szerény és szegény emberek fordulnak meg". Megemlített párizsi turisztikai célpontokat is, köztük az Eiffel-tornyot és a Louvre múzeumát, valamint a dél-franciaországi nyári fesztiválokat, többet között az avignoni színházi találkozót, ahol "keresztények ezrei" fordulnak meg egy hónap alatt. Azt is javasolta, hogy a bevásárlóközpontokat kíméljék meg, mert oda "muzulmán testvérek" is járnak. 

A férfi júliusban akart elutazni Algériába, az AQMI egyik kiképzőtáborába, de a rendőrök néhány nappal az indulás előtt letartóztatták - írta a Le Parisien. A cikk apropóját az adta, hogy szerdán Bernard Cazeneuve belügyminiszter bejelentette: a kormány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a terrorhálózatok befolyásának visszaszorítása. A tervezett intézkedések között szerepel több száz olyan fiatal számára Franciaország elhagyásának megtiltása, akik iszlamista harcokban akarnak külföldön részt venni, mindenekelőtt Szíriában. 

Más európai országokhoz hasonlóan a francia kormány is megpróbálja felvenni a harcot a dzsihádra jelentkező önkéntesek egyre nagyobb méretet öltő jelenségével szemben. A hatóságok ugyanis attól tartanak, hogy ezek a fiatalok Szíriából hazatérve Franciaországban terveznek merényleteket. 

Szerdán az ügyészség azt is közölte, hogy egy 48 éves nőt múlt héten előállítottak és vád alá helyeztek Franciaországban, miután 2013. december és 2014. április között háromszor járt Szíriában, ahol a fia dzsihadistaként harcol. A nő ellen, aki "teljesen radikalizálódott" és Szíriában férjhez ment, áprilisban indult előzetes eljárás. Őt és fiát is azzal vádolják a terrorellenes hatóságok, hogy a Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű, szélsőséges szunnita szervezet soraiban részt vettek iszlamista harcokban Szíriában. 

Elsőként Marc Trévidic terrorelhárítással foglalkozó francia vizsgálóbíró hívta fel a figyelmet arra februárban, hogy felgyorsult a szíriai dzsihádra jelentkező francia fiatalok bevonása az iszlamista harcokba az onnan hazatérők toborzók tevékenységével. A rendőrség egy ingyenes telefonszámot is létrehozott, amelyen a dzsihádra indulók hozzátartozói értesíthetik a hatóságokat. 

A francia hatóságok becslése szerint mintegy 800 francia állampolgár fordult meg vagy vesz részt jelenleg is a szíriai konfliktusban. Július 1-ig 58 rendőrségi eljárás is indult. A hatóságok közlése szerint általában a családok értesítik őket arról, ha egy fiatal "radikalizálódik". Ha az illető már nagykorú, akkor szinte lehetetlen megakadályozni abban, hogy elutazzon Törökországba, onnan pedig illegális módon átjusson Szíriába. Franciaországból nagyon könnyen el lehet jutni a török-szíriai határvidékre gépkocsival vagy busszal, onnan pedig helyi erők segítésével át lehet menni Szíriába, kikerülve a repülőtéri hatóságok ellenőrzéseit és így a terrorelhárítás figyelmét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?