Az egyik demokrata jelölt bejelentette győzelmét az amerikai szenátusi pótválasztáson

a

Raphael Warnock demokrata párti jelölt győztesnek nyilvánította magát szerdán az amerikai szövetségi szenátus Georgia állambeli pótválasztásán az addig összeszámolt szavazatok alapján, de republikánus párti ellenfele, Kelly Loeffler hivatalban lévő szenátor is közölte, hogy a számlálás az ő győzelmével fog véget érni.

A voksok 98 százalékának összeszámlálása alapján Warnock 50,4 százalékos részeredménnyel vezetett, Loeffler pedig így 49,6 százalékon állt az Edison Research közvélemény-kutató intézet szerint, de nagy amerikai intézetek nem készítettek ilyen felmérést. Az NBC, a CNN és a CBS televízió mind azt jelzi, hogy Warnock valóban győzelmet arat.

Warnock az Ebenezer Baptista Egyház fekete bőrű lelkésze Atlantában, ahol Martin Luther King néhai fekete polgárjogi harcos is prédikált. Ha megválasztják, ő lehet Georgia első fekete szövetségi szenátora. Győzelmét helyi idő szerint kedd éjfél után videoüzenetben jelentette be, amelyet az interneten közvetítettek.

A Georgia másik szövetségi szenátori helyéért folyó verseny is nagyon éles, és szintén a voksok 98 százalékának összeszámlálása alapján a demokrata párti Jon Ossoff vezet 50,2 százalékkal. A republikánus David Perdue-nak 49,8 százalékos részeredménye van. Ezeket az adatokat is az Edison Research szolgáltatta.

A szavazatszámlálás során végig fej fej melletti volt a verseny mindkét helyért. Brad Raffensperger, az állam választási ügyekben illetékes államtitkára konkrét adat megadása nélkül beszámolt arról, hogy nagyon magas volt a részvételi arány.

Georgiában egyik szenátorjelölt sem szerezte meg a voksok legalább 50 százalékát a november 3-i választáson, amikor elnökválasztást is tartottak az Egyesült Államokban, ezért kellett pótválasztást tartani.

Ennek a választásnak az eredményén múlik majd a többség sorsa a szövetségi szenátusban. Ha a republikánusoknak sikerül akár csak az egyik helyet ismét elnyerniük, akkor többségük lesz a felsőházban. Ha mindkét helyet a demokrata párti jelölt szerzi meg, akkor a két pártnak azonos számú - 50-50 - helye lesz a szenátusban, és ebben az esetben ha a szavazásokon egyenlőség alakul ki, akkor a szenátus elnöke, Kamala Harris leendő demokrata párti alelnök szavazata dönt majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?