Az Egyesült Államok tucatnyi, Iránhoz kötődő üzleti szereplő ellen hozott büntetőintézkedést

usa zászló

Az Egyesült Államok négy ország számos vállalkozása és állampolgára ellen hozott büntetőintézkedéseket, amiért részt vettek az iráni dróngyártáshoz szükséges alkatrészek kereskedelmében és szállításában.

A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint a szankciók alanyai hálózatként működtek iráni irányítással és iráni, malajziai, hong-kongi és indonéziai illetőségűek.

A hálózatot a mérnök végzettségű Husszein Hatefi Ardakani vezette azzal a céllal, hogy elősegítse Irán számára fontos, például az Egyesült Államokból származó elektronikai eszközök beszerzését, amelyek egyirányú drónok alkatrészeként használ az iráni Iszlám Forradalmi Gárda légi hadviselésért felelős szervezete – olvasható a dokumentumban.

A bejelentés szerint az amerikai kormányzat célja, hogy leleplezze Iránt és megfossza az országot a növekvő drónfejlesztő és -gyártó kapacitásaitól, amivel destabilizálja a Közel-Keletet is.  

Az amerikai kormány szankciós lépéseivel egy időben az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta a vádiratot Husszein Hatefi Ardakani és a kínai származású Gary Lam ellen, akit még 2020. őszén vádoltak meg tiltott beszerzési hálózat működtetésével, ami az Egyesült Államokból származó, kettős felhasználú technológiát juttatott el Iránba.

Gary Lam ellen idén októberben az amerikai pénzügyminisztérium hozott gazdasági büntetőintézkedéseket, amelyek alapján a férfi minden Egyesült Államokban, illetve amerikai fennhatóság alatt őrzött vagyonát befagyasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?