Az egész Földre kiterjedő vészriadó

ENSZ
New York |

A hidegháború óta nem voltunk ilyen közel az atomháborúhoz.

Az egész Földre kiterjedő vészriadót fújt újévi beszédében vasárnap António Guterres ENSZ-főtitkár, tekintettel a világszerte jelentkező konfliktusokra és egyéb veszélyekre.

Újévi köszöntőjében Guterres emlékeztetett: amikor egy éve hivatalba lépett, még arra szólított fel, hogy 2017 legyen a béke éve. „Sajnos ennek ellenkezője következett be” – fűzte hozzá a világszervezet főtitkára.

A konfliktusok elmélyültek, és újabb veszélyek merültek fel. A hidegháború vége óta nem látott mértékűvé nőttek az atomfegyverekkel kapcsolatos aggodalmak – utalt Guterres Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramjára.

 

„A klímaváltozás gyorsabb, mint mi” – figyelmeztetett Guterres.

A főtitkár szólt  a világszerte növekvő egyenlőtlenségekről, és az emberi jogok megsértésének súlyos eseteiről is.

Az ENSZ-főtitkár ugyanakkor leszögezte: a konfliktusok rendezhetőek, a gyűlölet leküzdhető, „a közös értékeink pedig együttes erővel megvédelmezhetőek”. 
„Egységesnek kell lennünk, hogy ez sikerüljön, az egység az út, s a jövőnk függ ettől” – mondta Guterres.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?