Az EB elkötelezett a Törökországgal megkötött migrációs szerződés mellett

Brüsszel |

<p>Az Európai Bizottság teljes mértékben elkötelezett az Európai Unió és Törökország között kötött migrációs szerződés minden részletének betartása és a tervezett intézkedések megvalósítása mellett - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője Brüsszelben pénteken.</p>

A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján - újságírói kérdésre válaszolva - Szkínász hangsúlyozta, hogy a megállapodás a kölcsönös bizalmon alapszik. A bizottság elvárja az aláíróktól, hogy maradjanak elkötelezettek a megállapodásban rögzített minden részletet illetően.

Az Európai Unió a maga részéről megtette és végrehajtja vállalt kötelezettségeit, de csak a folyamat végén lehet majd a megállapodás általános eredményeit megvizsgálni - tette hozzá.

A szóvivő aláhúzta, hogy az Európai Bizottság célja a megállapodás betartása, és a testület reménykedik annak teljes sikerében is.

Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalásával kapcsolatban, amelyben az uniós képviselők a török csatlakozási tárgyalások felfüggesztésére szólítottak fel, a szóvivő elmondta, hogy az uniós parlament mint demokratikus intézmény döntését tudomásul veszi a bizottság. 

Szkínász a török vízummentesség kérdéséről azt mondta, hogy a folyamat még nem ért véget. A csatlakozáshoz szükséges intézkedések közül szerinte már csak hét esetében vannak lényeges elmaradások, az egyik ilyen a terrorizmus elleni törvény módosítása.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken indulatosan reagált az EP-szavazásra. Isztambulban beszélve kijelentette, hogy ha az Európai Unió továbbmegy az Európai Parlament csütörtöki döntésénél, Ankara megnyitja a határokat, és ezt az EU "tudja jól". Az államfő hozzátette: az "üres fenyegetésekből (...) sem én, sem a török nép nem ért".
 

Az Európába irányuló menekültáradat visszafogásának érdekében március 18-án kötött EU-török megállapodásban Brüsszel az uniós csatlakozási folyamat felgyorsítását, schengeni vízummentességet, valamint több milliárd eurós támogatást helyezett kilátásba Ankarának, ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott török terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel.

Törökország uniós csatlakozási tárgyalásai 2005-ben kezdődtek meg. Azóta az uniós joganyag 16 fejezetét sikerült megnyitni a 35-ből, bár ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni - a tudományos és kutatási fejezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?