Az atomerőművek ellen az idei német húsvéti békemeneteken

Berlin |

<p>A Németországban hagyományosnak számító húsvéti békemenetek keretében ezrek tüntettek szombaton Németország több városában mindenekelőtt az atomerőművek, valamint a NATO líbiai katonai szerepvállalása ellen.</p>

Tüntetések voltak Berlinben, Münchenben, Hamburgban, Kielben és Mainzban.
Míg az elmúlt évek húsvéti tüntetéseinek középpontjában az afganisztáni háború elleni tiltakozás állt, idén - a japán atomkatasztrófa nyomán - az atomenergiáról, valamint az atomerőművekről való lemondás volt a tüntetők fő követelése. 
A résztvevők ugyanakkor elítélték a NATO líbiai beavatkozását is. Afganisztán változatlanul kiemelt helyen szerepelt, a tüntetők mindenekelőtt a német katonák haladéktalan kivonását követelték az ázsiai országból.
A szervezők korábban azt közölték, hogy a húsvéti békemenetek keretében mintegy 80 megmozdulást terveznek. A tüntetések pénteken kezdődtek, a legnagyobb megmozdulásokat húsvét hétfőjén tartják, és több tízezer résztvevőre számítanak.
Az atomerőművek elleni harc régóta a német békemozgalom egyik fő célkitűzése. A közelmúltban történt japán atomkatasztrófa azonban még időszerűbbé tette az erőművek bezárását célzó követelést, amit immár a politika sem hagyhatott figyelmen kívül. Angela Merkel kancellár a napokban hirdetett gyökeres fordulatot az ország energiapolitikájában, és ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják az atomerőművek működésével kapcsolatos, korábbi politikát. A felülvizsgálat konkrét ismertetése júniusra várható.
A húsvét alkalmából tavaly rendezett országos békemegmozdulásokon - a különböző békeszervezetek felhívására - csaknem 60 ezren vett részt.
A húsvéti békemenetek 51 éve kezdődtek Németországban. Középpontjukban mindig a legidőszerűbb események álltak, így a nyolcvanas években a tüntetők főként az ország területén elhelyezett atomfegyverek kivonását követelték. Az elmúlt évek békerendezvényeinek résztvevői főleg az iraki, majd az afganisztáni háború ellen tiltakoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?