Az argentin elnök átalakította kabinetjét

milei k

Öt hónapos kormányának első kabinetátalakításában Javier Milei argentin elnök hétfő este elfogadta Nicolás Posse kabinetfőnök lemondását, miközben a kormány által tervezett mélyreható gazdasági reformok miatt jelentős feszültségek alakultak ki a társadalomban.

A kabineten belüli nézeteltérésekre hivatkozva távozó politikus helyére az államfő Guillermo Francos jelenlegi belügyminisztert nevezte ki.

Az elnöki rendszerű Argentína alkotmánya szerint a kabinetfőnök a legmagasabb rangú miniszter, és az egyetlen, aki politikailag elszámoltatható a parlament előtt.

„Dr. Guillermo Francos veszi át a miniszteri kabinet vezetőjének szerepét azzal a céllal, hogy megerősítse az intézmény politikai erejét” – jelentette be a kormány az X közösségi oldalon ismertetett közleményében.

Guillermo Francos Argentína képviselője volt az Amerika-közi Fejlesztési Banknál, majd fontos szerepet játszott Javier Milei választási kampányában. A kormányon belül is kulcsfigurája annak a pénzügyi megszorításokat is tartalmazó, privatizációs és a gazdaság deregulációját célzó programnak, amelyet az elnök 2023. decemberi hatalomra kerülésekor elkezdett végrehajtani.

A kabinetátalakítás különösen kényes pillanatban történik Milei számára, miután reformjainak keresztülvitele újra és újra akadályokba ütközik a kongresszusban, az államkötvények és a helyi valuta árfolyamának emelkedése megtorpanni látszik.

Azt, hogy mi lesz Posse következő kormányzati szerepe, várhatóan a következő napokban jelentik be – derült ki a közleményből.

A távozó kabinetfőnök Luis Caputo gazdasági miniszterrel együtt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott adósságtárgyalásokon részt vevő csapat kulcsembere volt.

A Milei által szorgalmazott gazdasági reformok között szerepel az állami vállalatok privatizációja, valamint olyan pénzügyi megszorító intézkedések, amelyekkel a cél az elhúzódó gazdasági válság megfordítása, a csaknem háromszáz százalékos infláció visszaszorítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?