Danang.
Az APEC a tisztességtelen kereskedelem ellen
Danang. Az APEC tagálla-mainak vezetői szombaton, vietnami csúcsértekezletükön egyetértettek abban, hogy fellépnek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen.
A csúcstalálkozó résztvevői közös nyilatkozatukban sürgették a kereskedelmet torzító támogatások megszüntetését.
A Reuters brit hírügynökség megjegyezte, hogy az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 21 tagállamának nyilatkozatára rányomta bélyegét Donald Trump amerikai elnök befolyása, aki a kereskedelmi egyezmények átírását szorgalmazza, mert a jelenleg érvényes megállapodásokat az Egyesült Államok számára előnytelennek ítéli.
A nyilatkozat szerint a tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy javítani kell a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tárgyaló, felügyelő és vitarendező szerepén. A szervezet 2016-os nyilatkozatában nem bírálta a WTO-t – emlékeztetett a Reuters.
Ugyancsak eltérés az, hogy a tavalyi nyilatkozat nem említette a kétoldalú kereskedelmeket, míg az idei hangsúlyozza, hogy fontosak a kétoldalú, regionális és többoldalú megállapodások. A szöveg változása – összegzi a Reuters – Trump „Amerika az első” jelmondatú politikájának hatását tükrözi.
Trump előnyben részesíti a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat a multilaterálisakkal szemben, és egyik első elnöki intézkedéseként kiléptette országát a térség egy másik gazdasági csoportosulásából, a Csendes-óceáni Partnerségből (TPP), amelynek megmaradt 11 tagállama azóta nehezen tudja életben tartani a szabadkereskedelmi tömörülést.
Az APEC csúcstalálkozójának otthont adó Danangban a TPP tagjai szombaton közölték, hogy sikerült megállapodniuk alapjaiban arról, miként tudnak továbblépni az Egyesült Államok nélkül. „Túl vagyunk a legnehezebbjén” – mondta a vietnami kereskedelmi miniszter, Truan Tuan Anh.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.