Az amerikai légügyi hatóság leminősítette az indiai repülésbiztonságot

<p>Az amerikai légügyi hatóság (FAA) leminősítette az indiai repülésbiztonsági helyzetet, a döntés oka elsősorban a pilóták kiképzésével kapcsolatos hiányosságokban keresendő - jelentették pénteken indiai tisztségviselők.</p>

A gyengébb kategóriába való átsorolás következménye, hogy az indiai légitársaságok nem növelhetik amerikai járataik számát, illetve nem köthetnek újabb, közös járatok üzemeltetéséről szóló megállapodásokat amerikai légitársaságokkal - közölte a polgári légi közlekedés indiai miniszterének szóvivője, hozzátéve, hogy az intézkedés nem érinti a jelenlegi járatokat.    India a probléma megoldására képzési programokat indított, amelyek következtében az ország a tervek szerint márciusra visszakerülhet az FAA legmagasabb kategóriájába.    Egy szakértő szerint bár az átsorolás kellemetlen a dél-ázsiai ország számára, nem jelenti azt, hogy az indiai társaságok ne lennének biztonságosak.    A lépés elsősorban az Air India és a Jet Airways légitársaságok piaci részesedését fogja zsugorítani. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?