Az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint Donald Trump nem zárható ki a coloradói előválasztásokról

amerikai Legfelsőbb Bíróság

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfőn megállapította, hogy Donald Trump volt elnök nem zárható ki a coloradói előválasztásokról, nevének kihúzása a szavazócédulákról törvénybe ütközik.

A szövetségi Legfelsőbb Bíróság mostani határozatával felülbírálta Colorado állam Legfelsőbb Bíróságának korábban hozott döntését.

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az amerikai alkotmány nem engedi meg egy tagállamnak, hogy kizárjon egy szövetségi hivatalért induló elnökjelöltet. Ez a kongresszus hatáskörébe tartozik, nem a tagállamokra – olvasható a törvényszék állásfoglalásában.

„Nagy győzelem Amerika számára!!!” – írta Donald Trump a mostani döntést követően a közösségi médiában.

Colorado államban a Republikánus Párt előválasztását március 5-én, az úgynevezett Szuperkedden tartják, amikor több mint egy tucat szövetségi államban dönthetnek republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. Colorado közigazgatási vezetője január elején jóváhagyta, hogy a szavazólapokon Donald Trump neve is szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy a rá leadott szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság mégis fenntartaná a volt elnök kizárásáról szóló tavaly december 19-i döntést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?