Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság több mint fele megkapta már a koronavírus elleni oltás első dózisát.
Az amerikai felnőttek fele már megkapta az oltás első dózisát
![koronavírus Egyesült Államok](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Virus_Outbreak_Florida248440754240.jpg.jpg?itok=JVecOrJj)
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közlése szerint vasárnapig nagyjából 130 millió 18 éven felüli amerikait oltottak be az első adaggal, ami a felnőtt lakosság 50,4 százalékát jelenti. Ennek a korosztálynak a 32,5 százaléka – mintegy 84 millió ember – már a teljes védettséget biztosító második dózist is megkapta.
Naponta több mint 3 millió oltást adnak be. A CDC adatai szerint a Pfizer/BionTech-vakcinából 109 milliót, a Modernából 92 milliót, az időközben felfüggesztett Johnson&Johnson-vakcinából pedig 7,9 millió adagot használtak fel eddig.
Az oltókampány sikere ellenére Anthony Fauci, az amerikai elnök járványügyi főtanácsadója arra figyelmeztetett vasárnap, hogy a járványhelyzet még mindig „ingatag” az országban. Naponta átlagosan 60 ezer új fertőzöttet diagnosztizálnak, és ez a helyzet a szakértő szerint nem maradhat így.
Fauci közölte: péntekig várhatóan kiderül, hogy folytathatják-e az oltást a Johnson&Johnson oltóanyagával, amelynek használatát azt követően függesztették fel, hogy több embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel. Fauci hangsúlyozta, hogy „rendkívül ritka” mellékhatásról van szó, és ő személy szerint arra számít, hogy korlátozásokkal újra tudják majd használni a cégcsoport egyik vállalata, a belgiumi Janssen által kifejlesztett vakcinát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.