Az amerikai és a francia elnök telefonon egyeztetett Kína szerepéről az orosz-ukrán háború befejezésében

biden kp

Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetésükben abban állapodtak meg, hogy bevonják Kínát az ukrajnai háború befejezésének felgyorsításába – közölte szerdán az Elysée-palota.

Macron elnök szerdán Kínába érkezett, látogatása péntekig tart.

Az amerikai és a francia elnök beszélt arról, hogy mindketten készek bevonni Kínát, hogy az ukrajnai háború hamarabb befejeződjön, és abba, hogy vegyen részt a térség fenntartható békéjének megteremtésében – áll Macron hivatalának közleményében.

Mindkét elnök azt reméli, hogy Kína részese lehet a globális észak és a globális dél közötti szolidaritásban, valamint közös programot hozhatnak létre a klíma és az élővilág védelméért – írta az Elysée-palota, ám részleteket nem közölt.

Hszi Csin-ping kínai elnök tervei szerint találkozik Emmanuel Macronnal, hogy megbeszélést folytasson vele a kétoldalú kapcsolatok irányáról - mondta a kínai külügyminiszter korábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?