Az Amazon soha nem látott profitra tett szert a koronavírus-járvány alatt

Jeff Bezos

Az Amazon internetes kereskedelmi vállalat soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt - jelentette be csütörtök este kiadott közleményében. Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

Elemzők szerint az Amazon a világjárvány egyik nagy győztese: a második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest a bevétele mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a nyeresége is. A közlemény szerint a nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárra hízott.

"Március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, s ezek közül 125 ezret most alakítunk át állandó munkahellyé" - fogalmazott Bezos. Közölte azt is, hogy a cég szállítási kapacitásait 160 százalékkal növelte meg a járvány idején.

A harmadik negyedévre Bezos 2-5 milliárd dolláros haszonnal számol.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit a Facebook közösségi platform, a Google és az Apple informatikai óriásvállalat is. Mindhárom cég a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be. A Facebook 11 százalékos bevételnövekedés mellett szintén megduplázta a nyereségét, mintegy 5.2 milliárd dollárt könyvelhetett el, a Google-nak, amely az Alphabet leányvállalata, csökkentek ugyan a bevételei, de a vártnál jobban zárta a negyedévet. Nettó nyeresége 6,96 milliárd dollár lett.

Az Apple teljesítményét értékelve a The Wall Street Journal azt írta: a vállalat "makkegészséges", a járvány gazdasági következményei láthatóan nem érintették, annak ellenére sem, hogy átmeneti időre több boltját be kellett zárnia szerte a világban. A kaliforniai székhelyű óriásvállalat a második negyedévben 11 százalékkal, 59,7 milliárd dollárra növelte bevételeit, a vállalat részvényei a csütörtöki tőzsdezáráskor 400 dollárt értek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?