Az al-Kaida vállalta

Bagdad. A bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat vállalta a bagdadi ENSZ-központ elleni merényletet. Ezt az al-Haját arab lap jelentette tegnap internetes honlapján, arra hivatkozva, hogy birtokában van egy ilyen értelmű levélnek a másolata. A levelet az Abu Háfiz el-Maszri terrorcsoport írta alá, amely része az al-Kaidának.

Az ismertetés szerint a terroristák azért hajtották végre a múlt hét keddjén a merényletet, hogy „megleckéztessék az ENSZ-et, amely az iszlám ellen tevékenykedik, és csupán az amerikai külügyminisztérium csúf arculatának megszépítésére szolgál”. A véres merényletben életét vesztette Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja, valamint legkevesebb 22 más személy. A terrorcsoport de Mellót George Bush amerikai elnök barátjaként, valamint az amerikaiak első számú ENSZ-beli embereként említi, akinek „a washingtoni kormány óhajának megfelelően Kofi Annan ENSZ-főtitkár örökébe kellett volna lépnie”.

Síita muzulmánok ezrei kísérték utolsó útjára tegnap azt a három testőrt, akik előző nap a Mohammed Szaíd al-Hakím nagyajatolláh ellen megkísérelt merényletben vesztették életüket. A menet résztvevői közül többen a rivális síita vezető, Moktada al-Szadr híveit vádolták a merénylet végrehajtásával, és bosszút követeltek. A Reuters szerint a Nedzsefben folyó hatalmi harc döntő befolyással lehet a síita többségű Irak politikai jövőjére nézve. A merénylet célpontjául kiszemelt al-Hakím a nagybátyja Mohammed Bakír al-Hakímnak, az egyik legnagyobb iraki síita csoportosulás, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa (SCIRI) vezetőjének, aki tagja a megszálló amerikai erők támogatásával létrehozott ideiglenes kormányzótanácsnak is. Egyes síita vezetők az amerikai megszállást és az ideiglenes kormányzótanácsban való részvételt elutasító Szadr híveit tették felelőssé a vasárnapi robbantásért, Szadr azonban elutasította a vádat. A merényletet elítélte az USA által terrorszervezetnek nyilvánított Hezbollah. Haszán Naszrallah sejk, a síita fegyveres szervezet első embere közleményben szögezte le, hogy közösségük nem fogja eltűrni a síita hittudósok elleni támadásokat. Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatolláh Teheránban egyenesen az iszlám és az iraki síiták ellen irányuló gonosztettnek minősítette a nedzsefi merényletet, és reményét fejezte ki, hogy az irakiak magasra emelik az iszlám és a szabadság zászlaját. „Az ilyen tettek ürügyül szolgálhatnak az Irakot megszálló erők számára ahhoz, hogy elnyomó politikát folytassanak a védtelen iraki lakossággal szemben” – hangoztatta Hamenei abban az üzenetben, amelyet Mohammed Bakír al-Hakímhoz, a SCIRI vezetőjéhez intézett.

Amerikai katonai parancsnokok szerint Szaddám Huszein volt iraki diktátor valószínűleg továbbra is házról házra menekül, és néhány óra után mindenhonnan továbbáll, de fogynak a helyek, ahol még megbújhat. A Szaddám szülővárosa, Tikrít közelében üldöző dandár parancsnoka, James Hickey ezredes szerint a bukott elnök kétóránként változtatja rejtekhelyét. Hickey utalt arra, hogy az elmúlt néhány hét alatt a volt iraki rendszer több magas rangú vezetőjét sikerült kézre keríteni. A Reutersnek nyilatkozó ezredes és más amerikai katonai vezetők továbbra is abból indulnak ki a hajszában, hogy Szaddám a szunnita háromszögben, valahol Tikrít, Baakúba és Ramádi között van, amely jelenleg az amerikaiak elleni gerillatevékenység legfőbb területe. Ezt a feltételezést vallja a területet ellenőrző 26 ezer fős hadosztály parancsnoka, Raymond Odierno vezérőrnagy is, aki úgy vélekedett, hogy Szaddámnak „rutinalapon” kell folytatnia helyváltoztatását, ezért el fogják kapni őt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?