<p>Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet afrikai szárnya kedden közzétette annak az öt európainak a fényképeit, akiket a múlt hónapban rabolt el Maliban.</p>
Az al-Kaida közzétette a Maliban elrabolt európaiak fényképét
Az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) nevű terrorszervezet egy iszlamista honlapon tett közzé két fényképet, amelyeken a túszok láthatók, álarcos fegyveresekkel körülvéve. Az egyik fotón a két francia túsz látható, feltehetően hátrakötözött kézzel, a másikon pedig a többiek vannak, ők nincsenek megkötözve. A képekből ítélve mindnyájuk egészségi állapota jó.
Az AQIM közlése szerint emberei november 24-én raboltak két francia állampolgárt - akik a szervezet szerint kémek -, majd egy napra rá további három embert európai országokból. A szervezet nem árulta el, hogy az utóbbiak mely országokból valók.
Az AQIM közleményében támadja a mali hatóságokat, amiért Franciaországgal szövetkeznek az iszlamisták ellen. Malira nemzetközi nyomás nehezedik, hogy fokozza harcát az al-Kaida ellen, amely szép hasznot húz a nyugati országokból származó állampolgárok elrablásából, illetve az értük fizetett váltságdíjból.
A mali biztonsági erők hétfőn közölték, hogy őrizetbe vettek négy embert, aki gyaníthatóan elrabolta a két francia állampolgárt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.