Az al-Arabíja visszavonta, hogy Mubarak lemondott a pártelnökségről

Kairó |

<p>Visszavonta az al-Arabíja hírtelevízió szombat este azt a korábbi jelentését, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi kormányfő lemondott a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) elnökségéről.</p>

Az amerikai kormányzat képviselői különböző véleményeket hangoztattak a fejleményeket illetően.

Az NDP vezető testületének tagjai valóban lemondtak - köztük az államfő kisebbik fia, Gamal is, aki az NDP főtitkárhelyettese, a párt politikai bizottságának vezetője volt -, Hoszni Mubarak azonban az újabb hír szerint nem adta fel pártelnöki tisztét.

Szafvat as-Sarífnak, az NDP eddigi főtitkárának helyére a kairói bejelentés szerint Hoszam Badrávi került, aki a jelek szerint a párt liberális szárnyához tartozik. Badrávi a kairói egyetem professzora, tekintélyes orvos, aki posztgraduális tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta. Eddig is a párt kormányzótanácsának tagja volt, egyben a törvényhozás felsőházában is mandátummal rendelkezett, s egyiptomi források szerint korábban is jó kapcsolatokat ápolt Mubarak ellenzékével. Most a párt politikai bizottságának a vezetését is átvette.

"Pozitív lépésnek" minősítette Tommy Vietor, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője szombaton azt, hogy Gamal Mubarak lemondott párttisztségeiről. "Pozitív lépésnek tekintjük ezt a szükséges politikai változás felé, s várjuk a további lépéseket" - mondta a szóvivő. "Mint az (amerikai) elnök már többször kijelentette, az egyiptomiak fogják eldönteni, hogyan megy végbe ez az átmenet - folytatta Vietor. - Üdvözlünk minden olyan lépést, amely hitelessé teszi ezt a folyamatot."

Frank Wisner, Barack Obama amerikai elnök egyiptomi különmegbízottja, volt kairói nagykövet szombaton a müncheni nemzetközi biztonsági értekezlet küldötteinek azt mondta, hogy Mubarak elnöknek még egy ideig a helyén kell maradnia a politikai átmenethez szükséges változások irányítására. Mint mondta, "nemzeti konszenzus kell a következő lépés előfeltételeit illetően, és az elnöknek hivatalban kell maradnia, hogy végig irányítsa azokat a változásokat". Wisner New Yorkból videokonferencia keretében szólt a müncheni résztvevőkhöz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?