Az afgánok állítják: vége az al-Kaidának

Nangarharból elűzték az al-Kaida terrorszervezet fegyvereseit, Oszama bin Ladent azonban egyelőre nem találják, bár az amerikai hírszerzők beazonosították a terroristavezér hangját a Tora Bora közelében folyó harcokban. Egy palesztin lap szerint bin Laden Iránban rejtőzik. Újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy az al-Kaida terrortámadást tervezett a brit főváros ellen is.

Allahnak hála! Afgán ellenzékiek ünnepelnek Tora BorábanČTK/APEgyelőre nem találják Oszama bin Ladent – jelentette ki tegnap Hadzsi Mohammed Zaman, a kelet-afganisztáni törzsek szövetségének katonai vezetője. A parancsnok szerint az afgán helyi erők megtisztították a terroristáktól Afganisztán keleti tartományát, Nangarhart. A terroristák közül mintegy kétszázat megöltek.

Menekülő fegyveresek

Az afganisztáni erők egyik parancsnoka tegnap arról számolt be, hogy az ország keleti részén megtalálták az al-Kaida mintegy ötven-hatvan fegyveresének holttestét. A parancsnok szerint biztos, hogy valamennyien az amerikai bombázások következtében haltak meg. Közölte továbbá, hogy a bombázások következtében öten vesztették életüket a tálibok ellen harcoló mudzsehedek közül is.

Pakisztáni lapjelentés szerint Afganisztán és Pakisztán határán tegnap a pakisztáni fegyveres erők letartóztatták az al-Kaida harmincegy arab fegyveresét. Az idézett forrás szerint a Tora Bora térségéből a hadszíntérről elmenekült fegyveresek többsége fiatal jemeni volt.

Robbanás Kandahár repterén

Az Afganisztán déli részén lévő Kandahár repülőterén tegnap egy robbanás megsebesített több amerikai tengerészgyalogost. Amerikai repülőtéri források nem tudták pontosan megmondani, hányan sebesültek meg és milyen fokú a sérülésük.

A robbanás a délelőtti órákban történt a repülőtér egyik kifutópályájának végén, ahol az amerikaiak a visszavonuló tálibok által hátrahagyott valamint az amerikaiak által ledobott és fel nem robbant lövedékeket, bombákat gyějtötték össze. A sérülteket közeli Camp Rinóba, a tengerészgyalogosok egyik támaszpontjára szállították.

Rumsfeld terepszemléje

Megérkezett a Kabulhoz közel eső Bagram légitámaszpontjára Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. ő az első amerikai kormánytag, aki a tálib rendszer megdöntése óta Afganisztánba látogat. Várhatóan találkozik Afganisztánban állomásozó katonákkal, de más részletek a látogatással kapcsolatban nem ismertek.

Feltételezhető, hogy vegyi-, biológia- és nukleáris fegyverek előállításával kísérleteztek azon a telepen, amelyet Kandahár közelében fedeztek fel. A Tarnak bázis mintegy 8 kilométerre keletre található a Kandahár közelében állomásozó amerikai tengerészgyalogosok Rhino támaszpontjától. Rumsfeld Afganisztánban jelentette be a helyszínen talált gyanús anyagok hírét. A telepen számos dokumentum is előkerült. Rumsfeld fontosnak nevezte a felfedezést – jelentette a CNN. A bagrami reptéren állomásozó csapatok süteményt osztottak az afgánoknak abból az alkalomból, hogy véget ért a böjti hónap, a ramadán.

London is veszélyben volt

Újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy az al-Kaida terrortámadást tervezett a brit főváros ellen is; a londoni City elleni robbantásos merénylet tervére egy kandahári terrorista kiképző táborban bukkantak rá. Egy 82 oldalas, angol és arab nyelven, kézzel írt jegyzetfüzetet találtak az al-Kaida egyik kandahári kiképző táborában külföldi újságírók. A részletes leírás azt taglalja, miként lehet előállítani és távirányítással felrobbantani egy 500 kilónyi robbanóanyaggal megrakott gépkocsit a londoni City Moorgate negyedében. A leírásból nem derül ki, mikorra tervezték a támadást, de a kiképző táborban talál más dokumentumok azt jelzik, hogy a feljegyzés valamikor az év elején készült. A Scotland Yard terroristaellenes egységének tisztjei vizsgálatot kezdenek az ügyben. A jegyzetfüzet az első kézzel fogható bizonyíték arra, hogy London szintén a muzulmán szélsőségesek kijelölt célpontja volt.

Hallják bin Laden hangját

Az amerikai hírszerzők beazonosították bin Laden hangját a Tora Bora közelében folyó harcokban. Szerintük a csatatéren rádiózók egyike maga a terroristavezér. Az Egyesült Államok „meglehetősen biztos” benne, hogy Oszama bin Laden még Tora Borán van. Az al-Kaida harcosai közötti rádióforgalmat figyelő amerikaiak bin Laden hangjával azonosítják az egyik rádiózó hangját – közölte a CNN a hadsereg egyik illetékesére hivatkozva.

Iránban rejtőzne?

Oszama bin Laden terrorista vezér még a múlt héten elhagyta rejtekhelyét, a kelet-afganisztáni Tora Bora barlangrendszerét, és Iránba szökött. Ezt a hírt egy pakisztáni lap közölte tegnap „hitelt érdemlő forrásokra” hivatkozva. Bin Laden állítólag az amerikai bombázásokban beállt pillanatnyi szünetet kihasználva akkor nyert egérutat, amikor terrorszervezete, az al-Kaida képviselői a megadásról egyeztettek Tora Boránál a tálibellenes Északi Szövetség erőivel. A lap szerint bin Laden kisszámú kísérettel egy drogcsempészek által használt titkos útvonalon távozott Iránba, ahol egy szakadár etnikai csoport adott neki menedéket. (m, o-o, i-x)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?