Az afganisztáni tálibok megerősítették, hogy amerikai állampolgárokat vettek őrizetbe

Afganisztán

Az Afganisztánt kormányzó radikális iszlamista tálibok vasárnap megerősítették, hogy amerikai állampolgárokat vettek őrizetbe az ország törvényeinek megsértése címén.

Zabihullah Mudzsáhid, az afganisztáni tálib kormányzat szóvivője a TOLOnews helyi hírtelevízión közzétett videóüzenetében két amerikai állampolgárt említett, de személyazonosságukat, illetve a terhükre rótt pontos bűncselekményeket nem tárta fel. Ugyanakkor elmondta, megbeszélések folynak az amerikai kormánnyal az őrizetbe vettekről.

Az Afganisztánban bebörtönzött külföldiek számárül nincsenek pontos információk. A korábban őrizetbe vett amerikai állampolgárok egyike Ryan Corbett, aki 2022 nyarán, vagyis egy évvel a szélsőségesek hatalomra kerülése után került a helyi hatóságok kezére. A CBS amerikai hírtelevízió nemrég arról számolt be, hogy Corbett felesége aggodalmát fejezte ki férje egészségi állapota miatt, miután egy „felkavaró” telefonhívást kapott tőle.

A tálibok 2021 augusztusában vették át a hatalmat Afganisztánban a nyugati erők kivonása és az afgán kormányzat összeomlása nyomán. Az új kabuli vezetés rendszerint nemzetbiztonsági, illetve a helyi törvények és szokások megsértésével indokolja külföldiek őrizetbevételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?