Autóval menekült a rendőrök elől egy 15 éves fiú

Zalaegerszeg |

<p>Egy 15 éves fiú autóval elmenekült Zalaegerszegen a rendőrök elől, sorozatos szabálysértései után azonban sikerült megállítani.</p>

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közlése szerint a zalaegerszegi Stadion utcában akartak megállítani vasárnap este egy gépkocsit, mert nem égtek a hátsó lámpái. A rendőri jelzés ellenére az autó vezetője gázt adott, és több közlekedési szabályt is megsértve menekülni próbált.

A kocsit követő járőrök rádión azonnal erősítést kértek, majd a rendőrök a Hock János úton megállásra kényszerítették a járművezetőt.

Az autó egyik utasa gyalogosan próbált menekülni, de csak néhány méterre jutott, a járőrök utolérték és megbilincselték. A kocsiban a sofőrön kívül egy 17 és egy 21 éves fiatal ült.

A személyautót egy 15 éves fiú vezette, és csak a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően nem okozott balesetet. Elszámoltatásakor kiderült, hogy a járművet édesapja tudta nélkül hozta el misefai házuktól.

A fiú ellen az engedély nélküli vezetés mellett a rendőri intézkedéssel szembeni engedetlensége, illetve a menekülés közben elkövetett közlekedési szabályszegések miatt is eljárás indult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?