Autós üldözés volt Budán

Budapest |

<p>Több autó megrongálódott Budán szombat délelőtt, miközben a rendőrök üldöztek egy betörőbandát.</p>

Három bűnöző Budapesten, a II. kerületi Rákóczi utca egyik házába próbált betörni, amikor - telefonos bejelentés után - a rendőrök megzavarták őket. A két férfi és egy nő ezután autóval menekült a helyszínről, és a forgalommal szemben haladva több gépkocsival is karambolozott - mondta el a helyszínen Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
Egy nőt a helyszínen, egy férfit az I. kerületben már őrizetbe vettek, harmadik társukat forró nyomon üldözik. Az autós üldözés során - az eddigi információk alapján - senki sem sérült meg.
Az üldözés közben a II. kerületi Kapy utca és Törökvész utca sarkán négy gépkocsi, köztük egy rendőrautó rongálódott meg. Az üldözésben később további járművek is megsérültek.
A baleset helyszínén korábban megjelent a véletlenül éppen a környéken járó  Pintér Sándor belügyminiszter is, aki meggyőződött arról, hogy történt-e személyi sérülés, valamint segített a helyszín biztosításában - mondta a BRFK szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?