Autó után kötötte a barátnőjét, majd úgy vonszolta a földúton

elkoveto

Tíz hónap után találta meg a magyar rendőrség azt a 38 éves férfit, aki ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, legutóbb pedig brutális kegyetlenséggel kínozta meg barátnőjét.

Tavaly novemberben tűnt el K. Gábor, miután durván elbánt párjával Abonyban. A nőt fogva tartotta, megverte, hideg vízbe fürösztötte, meztelenül táncoltatta, megalázta, megkötözte, autója után kötötte és egy kietlen földúton húzta maga után a gyanú szerint – tájékoztatott a magyar rendőrség.

A súlyosan sérült áldozatnak sikerült megszöknie tőle, és egy közeli házban kért segítséget. Hiába lepték el azonban rendőrök villámgyorsan a települést, mindenhol keresték, bujkálását akkor és azóta is sokat segítették, vissza-visszatérő ellenőrzéseikkor számtalanszor kapták a „nem láttuk hetek/hónapok óta, biztos külföldre költözött…” választ.

Néhány napja azonban jött a fordulat: a rendőrök egy abonyi címre hajtottak, ahol átnézték a házat, a hálószobában pedig rábukkantak K. Gábor speciálisan kialakított búvóhelyére. Elmozdítottak egy falhoz tolt szekrényt, aminek hátsó pozdorja borítását letépve eléjük tárult a gondosan kialakított üreg, benne K. Gáborral.

A rejtőzködésnek véget vető rendőrök bilincselték, előállították, majd büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel a korábban jogerősen, új pszichoaktív anyaggal visszaélés elkövetése miatt kiszabott négy év szabadságvesztését nem kezdte meg, ezért a Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözte. Elfogását rendelték még el zsarolás, valamint járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt adott ki ellene elfogatóparancsot a tavaly novemberben, Abonyban történtek miatt. A K. Gábor ismeretlen helyen tartózkodása miatt felfüggesztett büntetőeljárás immár folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?