Ausztriában ismét emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma

autólopás

A világjárvány első két évében jelentősen csökkent a bejelentett bűncselekmények száma Ausztriában, az idén azonban már fordulat következett be, és egyértelmű növekedés figyelhető meg a vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül a járműlopások számában – közölte szombaton az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BK) igazgatója, Andreas Holzer.

Elmondása szerint a lakásbetörések száma 25–43 százalékkal nőtt az év eleje óta eltelt időszakban a tavalyihoz képest. „Közeledünk a világjárvány előtti szinthez” – fogalmazott.

Tavaly 108 613 vagyon elleni bűncselekményt jelentettek be, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. Öt évvel korábban, 2016-ban kétszer ennyi, 224 555 ilyen bűncselekmény történt.

A számítógépes bűnözés évek óta nagy gondot jelent a szövetségi bűnügyi hivatalnak. Itt „igazi problémával állunk szemben” – mondta Holzer. A világjárvány az élet számos területét áthelyezte az internetre, a bűnözők gyorsan alkalmazkodtak, a bővülő digitalizáció miatt pedig kiterjedt a működési területük is.

A BK igazgatója szerint szinte minden héten vannak új csalások. A kis- és középvállalatok is egyre gyakrabban válnak a kiberbűnözők áldozataivá, például a zsarolóvírusok által. Sok vállalat és magánszemély nem rendelkezik megfelelő informatikai felkészültséggel, de alkalmazott biztonsági intézkedéseik is túl gyengék. Holzer a kiberbűnözés fokozódó növekedésére számít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?