Alternatívákat keres a Sebastian Kurz osztrák kancellárral való közös kormányzás helyett a jelenlegi koalícióban részt vevő Zöldek pártja, ezért ellenzéki pártokkal kezdett egyeztetéseket pénteken – közölte Werner Kogler, a Zöldeket vezető alkancellár.
Ausztriában a Zöldek alternatívákat keresnek a Kurz kancellárral való kormányzás helyett
Elsőként Pamela Rendi-Wagnerrel, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnökével folytatnak megbeszélést.
A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurz közvetlen környezetében.
A botrány nyomán az ellenzék kedden bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a kancellár ellen.
Sigrid Maurer, a Zöldek frakcióvezetője pénteken úgy nyilatkozott: „teljesen világos, hogy így nem maradhat tovább valaki hivatalban”. Azt a kérdést azonban nyitva hagyta, hogyan szavaznak majd egy ténylegesen benyújtott bizalmatlansági indítvány esetén. Hozzátette, felszólították a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppártot (ÖVP), hogy találjanak feddhetetlen személyt a kancellári pozícióra, aki képes a hivatalt vezetni.
Werner Kogler úgy vélekedett, hogy Kurz politikai cselekvőképessége korlátozott, és „az ÖVP-nek meglenne a lehetősége, hogy olyan embert delegáljon a pozícióra, akit nem fenyeget évekig tartó súlyos jogi procedúra terhe”.
Mindkét zöldpárti politikus egyetértett abban, hogy a Kurz elleni korrupciós vádak, az 1,3 milliós közpénzekkel való visszaélés gyanúja elég súlyos ahhoz, hogy a kancellár folyamatosan a vádak visszautasításával legyen elfoglalva, ahelyett, hogy a munkáját végezné.
„Minden jel arra mutat, hogy az ÖVP nem kíván új embert állítani, ezért beszélünk a többi párt képviselőivel” – tette hozzá Sigrid Maurer.
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) szerdai akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
Sebastian Kurz, aki akkoriban a párt feltörekvő politikusaként külügyminiszter volt, visszautasította azokat az állításokat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy érintett, és nem áll szándékában lemondani a kancellári tisztségről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.