Ausztria perrel fenyegeti Magyarországot a menekültek miatt

Bécs |

<p>Ausztria bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogadja vissza azokat a menedékkérőket, akiknek az uniós jog szerint ott kell menekültstátust kérniük, ahol először az Európai Unió (EU) területére lépnek.</p>

Erről Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az ORF rádióállomásnak nyilatkozott szerdán.

"Általános szabályként a Dublini Rendelet érvényes. Dublin betartatásáért az Európai Unió felelős, azoknak a tagállamoknak vagy országcsoportoknak, amelyek folyamatosan megsértik a törvényt, számítaniuk kell jogi következményekre" - szögezte le Sobotka.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz Bécs, miután Magyarország elzárkózik a menedékkérők visszafogadásától, az osztrák belügyminiszter hozzátette: "ebben az esetben Ausztriának pert kell indítania. A köztársaságnak biztosítania kell, hogy az Európai Unió betartsa a törvényeket".

Tavaly több százezer migráns utazott a dél-európai országokból észak felé tartva Ausztriába, Németországba és Svédországba, ellehetetlenítve, hogy a hatóságok érvényt szerezzenek a Dublini Rendeletben foglaltaknak. Ez utóbbi értelmében a migránsoknak ugyanis ott kell menekültstátusért folyamodniuk, ahol belépnek az EU területére.

Magyarország azért nem hajlandó visszafogadni a menedékkérőket, mert a magyar álláspont szerint nyilvánvalóan nem itt, hanem Görögországban léptek be először az unió területére. Arról viszont már több bírósági ítélet született, hogy Görögországba nem lehet visszaküldeni menedékkérőket, mert a görög menekültügyi rendszerben embertelen és megalázó körülmények uralkodnak.

VÁDAT EMELTEK A MENEKÜLTEKET RUGDOSÓ OPERATŐR ELLEN

Ausztria kezdetben üdvözölte a Közel-Keletről és Afganisztánból nagy számban érkező menekülteket. A bécsi kormány az év elején viszont fokozatosan szigorította menekültügyi szabályait, és éves korlátot szabott meg az elfogadható menedékkérelmekre vonatkozóan.

Az utóbb elhatározott intézkedések, amelyeket széles körben bíráltak az emberi jogi csoportok, valamint az Európai Unió, azután kaptak támogatást Ausztriában, hogy a közvélemény-kutatásokban a centrum pártokat meghaladóan kapott nagyobb támogatást a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).

A Reuters beszámolójában azt is írta, az osztrák és magyar tisztviselők szerint a helyzetet mára nagyrészt sikerült ellenőrzés alá vonni ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt a közös határon tömegével keltek át a migránsok, akik közül sokan Németországba igyekeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?