Átlépte a félmilliót a Görögországba érkezett menekültek száma

Genf |

<div>Átlépte a félmilliót azoknak a menekülteknek és migránsoknak a száma, akik az Égei-tengeren keresztül érkeztek az idén Görögországba - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), amely szerint az újonnan érkezők száma a tél közeledtével folyamatosan nő, hétfőn több mint nyolcezren keltek át.</div><div>&nbsp;</div>

"Újabb drámai határt léptünk át, a hétfőn érkezett nyolcezer emberrel számuk elérte az 502 ezret" - mondta Melissa Fleming, az UNHCR szóvivője.  Hozzátette, jelenleg hozzávetőleg 27 500 migráns és menekült várakozik a görög szigeteken.    A szóvivő szerint a legfontosabb Görögországban és Európa más részein, hogy a migránsokat megfelelő körülmények fogadják, e nélkül ugyanis Fleming szavai szerint a menekültek szétosztásáról szóló program - amelyről az Európai Unió szeptemberben döntött - veszélybe kerülhet, és akár meg is bukhat.    Az EU nyugati és északi tagállamaiba tartó embereknek a Balkánon keresztül vezet az útjuk. Mivel Magyarország múlt héten lezárta határát Horvátországgal is, Szlovénia pedig naponta csak korlátozott számú embert enged be a horvát határon, több ezren rekedtek a hideg, esőáztatta határterületeken.    A szlovén kormány kedden bejelentette, olyan törvényt kezdeményezett, amelynek értelmében a hadsereg segítséget nyújthat a rendőrségnek a határ őrzésében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?