Átalakítják a szerbiai kabinetet

Belgrád. A szerbiai kormánykoalíció, a DOS elnöksége a köztársasági kormány átalakításáról döntött a hétfőn éjszaka véget ért ülésén. A kabinetben két új alelnöki tisztség lesz, továbbá létrehoznak két új minisztériumot: a környezetvédelmit és az önkormányzatokért felelős tárcát.

Belgrád. A szerbiai kormánykoalíció, a DOS elnöksége a köztársasági kormány átalakításáról döntött a hétfőn éjszaka véget ért ülésén. A kabinetben két új alelnöki tisztség lesz, továbbá létrehoznak két új minisztériumot: a környezetvédelmit és az önkormányzatokért felelős tárcát. A DOS-elnökség kormányalelnöki tisztséget kínált fel Miodrag Isakovnak, a Vajdasági Reformpárt elnökének és Velimir Ilicnek, az Új Szerbia Párt elnökének. Ilic a minap azt mondta, eleget várt arra, hogy megkapja a kormánytisztséget, ezért most már nem vállalja a felkínált posztot, és megkezdi a kampányt a szerbiai elnöki székért. A testület úgy határozott, ezentúl kevesebbet foglalkozik pártpolitikai kérdésekkel, s a kormány a munkájában nagyobb hangsúlyt helyez a gazdasági reformok végrehajtására, az igazságszolgáltatás megerősítésére, a közbiztonság és a közszolgálatok megszilárdítására. Zoran Djindjic szerb kormányfő közölte: még a héten tárgyalnak a szövetségi koalíciós partnerrel, az Együtt Jugoszláviáért montenegrói pártszövetséggel, hogy tisztázzák a szerb– montenegrói kapcsolatok átalakításáról szóló megállapodás ügyében felmerült nézeteltéréseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?