Arafat leleplezése?

Washington/Jeruzsálem. Colin Powell amerikai külügyminiszter bejelentette: folynak egy olyan nyári nemzetközi konferencia előkészületei, amelyen áttekintenék a közel-keleti problémakör biztonsági, gazdasági, humanitárius és politikai vonatkozásait egyaránt.

Powell azután nyilatkozott, hogy az izraeli–palesztin konfliktus feloldásának elősegítésére életre hívott „kvartett” keretében megbeszélést folytatott Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel, valamint a negyedik résztvevő, az EU nevében tárgyaló két személyiséggel, Javier Solana külpolitikai főilletékessel és Josep Piqué spanyol külügyminiszterrel. Általános a vélekedés, hogy miután Arafat visszanyerte mozgásszabadságát, hamarosan sok minden eldőlhet: a palesztin vezető számottevő tekintélyt vívhat ki magának Washingtonban, ha sikerül visszaszorítania a palesztinok által elkövetett terrorcselekményeket, de ha nem nyújtja a tőle elvárt teljesítményt, akkor akár végleg kizárhatja magát az izraeli-palesztin viszály tartós rendezésének folyamatából.

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára hivatalosan is feloszlatta a BT dzseníni vizsgálóbizottságát, amelynek a palesztin városban történtekre kellett volna fényt derítenie. Annan döntéséről levélben tájékoztatta a BT elnökét, az izraeli kormányt és a Palesztin Hatóságot. Mértékadó diplomáciai források New Yorkban kiszivárogtatták: elképzelhető, hogy a dzseníni vizsgálóbizottság kudarca nyomán összehívják az ENSZ Közgyűlésének rendkívüli ülését.

Az izraeli fogságban lévő Marvan Barguti palesztin vezető azt mondta kihallgatóinak, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök személyesen hagyta jóvá az Izrael-ellenes merényleteket. A tegnapi hírek szerint ezt csütörtökön közölték Ariel Saron izraeli kormányfő hivatalában. Palesztin részről egyelőre nem fűztek megjegyzést e kijelentésekhez, de a palesztinok eddig következetesen tagadták, hogy Arafat jóváhagyott volna izraeliek elleni támadásokat. A 41 éves Bargutit, Arafat Fatah mozgalmának ciszjordániai vezetőjét április 15-én fogták el Rámalláhban. Ő a legmagasabb rangú palesztin vezető, aki izraeli fogságba került a Jordán folyó nyugati partvidékén március végén indított offenzíva folyamán. Barguti elmondta a Sin Bét izraeli titkosszolgálat kihallgatóinak: ha egy milicista akciót akart végrehajtani, részletes kérelmet kellett kitöltenie és benyújtania Bargutinak. Ő aláírta és továbbította azt Arafatnak végső jóváhagyásra. Az elnöknek kellett jóváhagynia a költségszámlákat is, bármekkora öszszegről volt is szó – idézte az AP az izraeli tájékoztatót. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?