Arab országok tiltakoztak, amiért izraeli zászlót tettek ki osztrák kormányzati épületekre

izraeli zászló

Tizenhét arab állam bécsi nagykövete tiltakozott levélben Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszternél, amiért Izraellel vállalt szolidaritásból kifüggesztették a zsidó állam zászlaját a kancellár hivatalára és a külügyminisztérium épületére – közölte a helyi sajtó.

„Egy olyan megszálló erő demonstratív támogatása, amely a nemzetközi és a humanitárius jogot is sérti, nem pusztán ellentmond Ausztria hagyományos semlegességének, de semmibe veszi a palesztin lakosság alapvető polgári és emberi jogait” – olvasható a dokumentumban, amelybe a Die Presse című lap betekintést nyert.

A levelet többek között Mohamed Szamir Kubaa, az Arab Liga bécsi missziójának vezetője, valamint Mohamed Mezghani tunéziai nagykövet, a bécsi arab képviselők tanácsának soros elnöke látta el kézjelével. A Die Presse szerint az aláírók „szokatlanul éles hangnemben” fordultak Schallenberghez.

A diplomaták szerint Bécs veszteg maradt „Izrael ártatlan palesztinokkal szembeni példátlan erőszakcselekményei” láttán, amelyek 58 gyermek és 34 nő halálához vezettek. Hangsúlyozták, hogy szerintük ez összeegyeztethetetlen Ausztria humanitárius kérdésekben képviselt álláspontjával.

Az osztrák lap szerint a diplomaták egy szóval sem említik a radikális iszlamista Hamász terrorszervezetet, amely több mint négyezer rakétát lőtt ki Izrael területére, ahogyan az izraeli halálos áldozatokról sincs szó.

A május 21-én keltezett dokumentum írói végül felszólítják Ausztriát, hogy az arab országokkal fenntartott hagyományos barátság szellemében térjen vissza a semlegességhez és a tárgyilagossághoz.

Schallenberg szóvivője megerősítette, hogy valóban érkezett ilyen levél a tárcához, de még nem válaszoltak rá írásban.

„Mindenkinek, aki részrehajlással vádol minket, világosan megmondjuk: a terrorizmust illetően nem lehet szó semlegességről” – hangsúlyozta. Mint mondta, Ausztria továbbra is az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldásának híve a nemzetközi jog alapján, de nem fog hallgatni a Hamász „rakétaterrorjának” láttán.

Tizenegy napi rakétaháborút követően május 21-ére virradóra tűzszünet lépett életbe Izrael és a Hamász között. A vérontásban a Gázai övezet 254 lakója és 13 izraeli vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?