Angela Merkel megszelídítette a zsákba zárt skorpiókat

Berlin. Német kormányzati források megerősítették az Európai Néppárt köreiből kiszivárgott hírt, miszerint Angela Merkel német kancellár a pénzügyi perspektíva elfogadásában játszott jelentős szerepe után most az Unió alkotmányos szerződésének megmentése érdekében készül javaslatot előterjeszteni.

Berlin. Német kormányzati források megerősítették az Európai Néppárt köreiből kiszivárgott hírt, miszerint Angela Merkel német kancellár a pénzügyi perspektíva elfogadásában játszott jelentős szerepe után most az Unió alkotmányos szerződésének megmentése érdekében készül javaslatot előterjeszteni.

A Der Spiegel szerint az uniós költségvetés elfogadásában a britek utolsó pillanatra tartogatott rugalmassága mellett az a felismerés játszott szerepet, hogy a tárgyalások nem válnak egyszerűbbé azzal, ha elhalasztják őket. A lap kiemeli: az új német kancellár, Angela Merkel első nagy külpolitikai sikerét aratta Brüsszelben. Maga Merkel még Brüsszelben, a szombat hajnalban véget ért csúcs után úgy nyilatkozott, számára ismét bebizonyosodott, hogy a reményt sohasem szabad feladni. „Jó egyezség született az európai jövő érdekében, teljesültek a polgároknak az európai cselekvőképességgel szemben támasztott elvárásai” – tette hozzá az alig egy hónapja kancellár asszony. Berlinben most azt hangsúlyozták, a sikerből bátorságot kell meríteni, így kell hozzálátni az alkotmányos válság megoldásához is. Hiszen az európai alkotmányos szerződés ratifikációs folyamata gyakorlatilag áll a franciaországi és hollandiai elutasítás óta.

A Der Spiegel online kiadása szerint Merkel hozzáértően közvetített Tony Blair brit kormányfő és Jacques Chirac francia államfő között, akikről egy angol lap azt írta, hogy úgy viselkednek, mint két, zsákba zárt skorpió. „Merkel időzítési érzékéről is tanúbizonyságot tett, amikor pénteken dél tájban azt javasolta, hogy az újabb brit tervezetben szereplő 849 milliárd euró helyett 862 milliárd legyen a kiadások összege. Merkel ezzel a lépésével a mozgás látszatát keltette, s meg kellett nyugtatnia a kelet-európaiakat is, akik morogtak a túlságosan sovány strukturális támogatások miatt. Ez végül is csak akkor sikerült, amikor Merkel pótlólag még lecsípett a német pénzekből 100 millió eurót és azt átengedte Lengyelországnak. A kancellár az engedményt a szomszéddal szembeni jó gesztusként védte meg.”

A lap hozzáteszi: a Romániával és Bulgáriával huszonhét fősre bővülő klub jövőjéről csak akkor kezdődik meg igazán a vita, ha befejeződik a francia és holland referendumok után kért gondolkodási szünet. „Akkor mutatkozik majd meg, a gyakorlatias Merkel képes-e víziókat is eladni, nem csak kulisszák mögötti alkukat létrehozni.”

Ami a kancellár asszonynak az alkotmányos válság megoldását célzó javaslatát illeti, a néppárti forrás szerint az Európa szociális dimenziója című nyilatkozat a változatlanul hagyott alkotmányszöveg melléklete lenne. Merkel a többi uniós tagállam vezetőivel olyan előterjesztést kíván megvitatni és elfogadtatni, ami jogilag ugyan nem lenne kötelező hatályú, azonban de facto az eddigieknél nagyobb körültekintésre késztetné az EB-t, a Tanácsot és az Európai Parlamentet a belsőpiaci szabályozás szociális kihatásait illetően. Ha a javaslat átmegy, még nehezebb lesz többségi támogatást szerezni az olyan elvekhez, mint például a szolgáltatások piacának liberalizálását célzó, elhíresült Bolkestein-direktíva. Merkel célja nem kevesebb, mint megnyerni a globalizáció hatásaitól, a szolgáltatási piac megnyitásától, a szociális dömpingtől rettegő francia és holland szavazókat: hagyják jóvá az EU alkotmányát.

Merkel asszony Németország kancellárjaként 2007. január 1-jén veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztét, s az alkotmányos szerződés megmentését a fél éves elnökségi periódus kulcskérdésének tekinti. (MTI, eurohirek.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?