Amerikai harci delfineket és oroszlánfókákat is bevetnek a NATO fekete-tengeri hadgyakorlatán

Moszkva |

<p>A NATO történetében először idén harci delfinek és oroszlánfókák is részt vesznek a katonai szövetség és Ukrajna közös hadgyakorlatán a Fekete-tengeren - közölte az amerikai haditengerészet.</p>

Az állatokkal a radarrendszerek megzavarását, aknakeresést és katonai búvárok észlelését gyakorolják majd a tengeri emlősök kiképzési programjában. Ezenkívül kipróbálják majd azt az új, kifejezetten delfinekre szabott harci viseletet is, amelyet a Hawaii Egyetem kutatói fejlesztettek ki - mondta el Tom LaPuzza amerikai katonai szóvivő az Izvesztyija című orosz lap szerint. 

Az egy- vagy kéthetesre tervezett hadgyakorlaton részt vevő húsz delfint és tíz oroszlánfókát a kaliforniai San Diegóból szállítják majd a Fekete-tengerhez egy speciális medencével ellátott repülőgépen. LaPuzza hangsúlyozta: ez az első eset, hogy delfineket alkalmaznak egy NATO-hadgyakorlaton, sőt valószínűleg ez lesz az első alkalom, hogy amerikai harci delfinek a nyílt tengeren találkoznak majd orosz "kollégáikkal". 

Delfineket katonai célokra jelenleg a világon csak két helyen, San Diegóban és Szevasztopolban képeznek ki. A szevasztopoli kiképző központ állatai pedig nemrég hivatalosan az orosz haditengerészet fennhatósága alá kerültek, miután márciusban a Krím félszigetet az Oroszországi Föderációhoz csatolták. Az amerikai haditengerészet kötelékében összesen mintegy száz palackorrú delfin, kaliforniai oroszlánfóka és beluga cet (fehér delfin) "teljesít szolgálatot".

Jurij Pliacsenko, a szevasztopoli harci delfinek egykori kiképzője az állatvédők éles tiltakozására számít. Szerinte a tengeri emlősök repülővel való szállítása az Egyesült Államokból a Fekete-tengerig nemcsak drága mulatság, de komolyan veszélyezteti az állatok egészségét is. Annak idején a Szovjetunió is tervezte, hogy kiképzésre a Földközi-tengerre viszi harci delfinjeit, de a gyakorlatot végül a nemzetközi közösség nyomására kénytelenek voltak lefújni - idézte fel Pliacsenko a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?