Amerikai hadihajók kísérik a kereskedelmi hajókat

Washington |

<p>Az iráni haditengerészet provokatív lépései miatt amerikai hadihajók kísérik a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelmi hajókat - közölte pénteken a Pentagon.</p>

Az amerikai védelmi tárca közleményéből nem derül ki, hogy hány amerikai hajó vesz majd részt ebben, de a minisztérium szerint elegendő hadihajója van a térségben, hogy védelmet nyújtson az esetleges iráni provokációkkal és zaklatásokkal szemben.

A Pentagon illetékesei közölték, hogy az Egyesült Államok felajánlja a segítséget bármely országnak, amely erre igényt tart, és amelyet aggasztanak az iráni lépések. Amerikai hadihajók pénteken négy amerikai és egy brit hajót kísértek át a szoroson, amelynek egy része az iráni felségvizekhez tartozik.

A Pentagon illetékesei kifejtették, hogy az amerikai hadihajók nem hajóznak le-fel a szoroson a kereskedelmi hajókkal együtt, hanem a közelben tartózkodnak, és szükség esetén készek reagálni az előállt helyzetre.

A washingtoni intézkedés annak nyomán történt, hogy az iráni erők kedden lövéseket adtak le, majd megszállták a Marshall-szigeteki zászló alatt közlekedő Maersk Tigris nevű hajót. Az iráni Tasnim hírügynökség egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ügynek nincs katonai vagy politikai vetülete, a hajót egy bírósági határozat nyomán foglalták le az iráni kikötői hatóság kérésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?