Amerikai elnökválasztás – A Facebook nem fogad új politikai hirdetéseket a választás előtti héten

Mark Zuckerberg

A Facebook csütörtökön közölte, hogy nem fogad új politikai hirdetéseket az amerikai elnökválasztást megelőző héten.

A világ legnagyobb közösségi oldala egyúttal bejelentette, hogy megjelöli azokat a bejegyzéseket, amelyek a végeredmény hivatalos közzétételét megelőzően győztesnek állítja be egyik vagy másik felet. Emellett kiszélesíti a szavazástól való eltántorítást célzó tartalmak kategóriáját, és válogatás nélkül törli az ilyen bejegyzéseket.

Mark Zuckerberg, a vállalat igazgatója a változásokat nyilvánosságra hozó Facebook-bejegyzésében azt írta: aggasztják a koronavírus-járvány miatt a választók előtt álló egyedi kihívások, amelyek sokakat levélszavazásra ösztönöznek.

„Az is nyugtalanít, hogy nemzetünk megosztottsága, illetve az esetlegesen napokig vagy hetekig tartó szavazatszámlálási folyamat miatt megnőhet a zavargások kockázata az országban”

– tette hozzá.

Zuckerberg a szólásszabadság harcias védelmezője. Bejegyzésében leszögezte, hogy továbbra is a még több közbeszédet tartja a rossz közbeszéd ellenszerének, ugyanakkor kénytelen figyelembe venni azt, hogy a választást megelőző napokban esetleg nem lesz elég idő megcáfolni az újabb és újabb állításokat, ezért döntött a hirdetésstop mellett. A már a rendszerben lévő hirdetések továbbra is futhatnak, de azok tartalmát és dizájnját nem lehet megváltoztatni a választás előtti héten.

A Facebookot az elmúlt időszakban sok bírálat érte saját soraiból is, például azért, mert a közösségi oldalon jelöletlenül és változatlan formában megjelenhetett Donald Trump jelenlegi elnök több kifogásolt bejegyzése, köztük egy, a levélszavazásról félrevezető állításokat tartalmazó üzenet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?