Amerika bekeményíthet

Washington. A Koreai-félszigeten kialakult feszültség enyhítéséről Pekingben ma kezdődő hatoldalú tárgyalások előestéjén lemondott az egyik amerikai főtárgyaló.

Washington. A Koreai-félszigeten kialakult feszültség enyhítéséről Pekingben ma kezdődő hatoldalú tárgyalások előestéjén lemondott az egyik amerikai főtárgyaló. Ezt washingtoni megfigyelők tegnap annak jeleként értékelték, hogy az USA álláspontjában az Észak-Koreával szemben keményebb magatartást sürgetők nézetei kerekedtek felül. Az amerikai fővárosban mindazonáltal rendkívül fontosnak tartják a hatoldalú tárgyalásokat, amelyektől azt remélik, hogy sikerül rábírni Phenjant atomfegyverprogramjának feladására.

A Bush-kormányzat kezdettől fogva elutasította a kétoldalú párbeszédet Észak-Koreával, viszont sikerült megnyernie Dél-Korea, Japán és Oroszország, továbbá nem utolsósorban Kína támogatását a többoldalú tárgyalásokhoz. Washingtonban mindenekelőtt Peking közvetítésének tulajdonítják, hogy Észak-Koreát sikerült rávenni a részvételre.

Értesülések szerint a kormányzaton belül heves vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy Amerika milyen álláspontot képviseljen a tárgyalásokon. A külügyminisztérium egyes vezetői azt a nézetet képviselték, hogy Phenjant különböző gazdasági és pénzügyi ígéretekkel kellene nukleáris programjának feladására ösztökélni, míg a védelmi és a külügyminisztérium több más képviselője ahhoz ragaszkodott, hogy az első lépéseket Észak-Koreának kell megtennie. A jelenlegi körülmények között csupán az tűnik bizonyosnak, hogy Washington abba beleegyezik: az öt ország együttesen nyújtson biztonsági garanciákat Észak-Koreának, amit Phenjan mostanáig az Egyesült Államoktól követelt. Washington állítólag kész arra is, hogy a pekingi tárgyalások keretében az amerikai küldöttség vezetői nem hivatalos konzultációkat folytassanak a phenjani küldöttekkel, ami szintén az egyik fő észak-koreai követelés volt. Az esetleges gazdasági és pénzügyi segélyekre vonatkozó ígéretekről azonban nem lehet szó, előbb – mint a keményebb magatartás hívei vallják – Észak-Koreának kell bizonyítania leszerelési készségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?