<div>Értelmetlen álvita zajlik Magyarország európai uniós tagságáról – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője.</div><div> </div>
Álvita zajlik a magyar EU-tagságáról
Berlin |
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország kizárását követelte az EU-ból kedden. Erre Weber egy német lapnak azt mondta, szó sincs kizárásról. „Magyarország EU-tag és az is marad” – mondta a tagországok jobbközép pártjait összefogó Európai Néppárt frakcióvezetője. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa hozzátette, hogy Jean Asselborn kijelentése árt az EU-nak, mert éppen az ilyen megnyilvánulások vezetnek az Európával szembeni elégedetlenséghez és a megosztottsághoz. „Ennek véget kell vetni, az EU jövőjéről pénteken Pozsonyban egységét kell felmutatni” – sürgette Manfred Weber.Mint mondta, az EU-nak természetesen ügyelnie kell arra, hogy a tagállamok betartsák és érvényesítsék az alapértékeket, de ez ügyben nem érheti bírálat Magyarországot, „mindig végrehajtotta Brüsszel összes javaslatát”. Kitüntetést Orbánnak Viszont a parlamenten kívüli, bevándorlóellenes AfD kitüntetné Magyarországot, Jean Asselborn követelését groteszknek tartja. A német kormány menekültpolitikáját élesen bíráló párt alelnöke, Alexander Gauland hozzátette, Magyarország a szidalom és fenyegetés helyett az európai Károly-díjat érdemli a határ védelmezéséért. Ébresztőnek szánta Jean Asselborn kedden egy interjúban azt mondta, Magyarország nincs messze attól, hogy tűzparancsot adjon ki a menekültek ellen, és ideiglenesen vagy végleg ki kell zárni Magyarországot az EU-ból, a közösség értékeinek megőrzésére végett. Egy szerdán megjelent interjúban hozzátette, a kijelentést ébresztőnek szánta a pénteki pozsonyi uniós csúcs előtt, és nem egy nép, vagy egy ország ellen akart felszólalni.„Alapító atyáink tudták, hogy a közösséget nemcsak struktúrákra kell felépíteni, hanem értékekre is” – fogalmazott. Mélyen felkavarja, hogy egy egész országot teleplakátolnak menekültellenes lózungokkal, és éles szavait ébresztőnek szánta az EU jövőjéről tartandó uniós csúcsra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.