Almássy törvénytelennek tekinti kizárását az MDF-ből

Budapest |

<p>Törvénytelennek és ezáltal semmisnek tekinti az MDF-frakcióból történő pénteki kizárását Almássy Kornél. A politikus közleményében arra hivatkozik, hogy pénteken nem lehetett sem frakció-, sem elnökségi ülés, hiszen ő, mint a frakció és az elnökség tagja arra meghívót nem kapott.</p>

"Mindezek értelmében az én esetleges kizárásomról az országos választmány jogosult dönteni, nem pedig Herényi Károly frakcióvezető. Így továbbra is MDF-frakciótag, MDF-alelnök, budapesti elnök maradtam és ezen jogkörömet ma és a holnapi országos gyűlésen is gyakorolni fogom" - hangsúlyozta a politikus.
A kizárásról Herényi Károly tájékoztatta korábban az MTI-t; mint mondta, a kizárás a frakcióból a párt alapszabálya szerint a pártból való kizárást is jelenti. Almássy Kornél közölte: nem lepődött meg Herényi Károly nyilatkozatán, hiszen a frakcióvezető, "mint azt a független magyar bíróság megállapította, komoly gyakorlattal rendelkezik a frakcióból történő törvénytelen kizárásokkal."
Herényi Károly "modernkori Marosán Györgyként zárja ki azokat egy jobboldali pártból, akik nem támogatják a baloldallal, vagy homályos baloldali hátterű szervezettel történő szövetségkötést" - fogalmazott a közleményében a politikus. A közleményből az is kiderül, hogy Herényi Károly letiltatta Almássy Kornél telefonját, és az általa kiadott parlamenti belépőket is.
Almássy Kornél közleménye szerint tagsága semmiképpen nem szűnt meg, ennek alátámasztására a párt alapszabályát idézte. Eszerint "a megvalósulás tényét az Országos Választmány határozattal állapítja meg, és a törlést az Országos Hivatalnál elrendeli. A törlést az Országos Hivatal hajtja végre és erről az érintett tagot és a nyilvántartó helyi szervezetet értesíti." (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?