Kizárhatják a Smert az európai szocialisták frakciójából

robert fico k

Az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, Stefan Lövfen volt svéd kormányfő azt mondta, ha a Smer nem változtat Ukrajnával kapcsolatos retorikáján, akkor ő maga fogja elindítani a kizárási folyamatot.

Miközben a Smer a kormánykoalíciós tárgyalásokat folytatja, a pártnak más problémája is van. Az európai szocialisták vezetőjének nem tetszik Robert Fico ukránellenes retorikája, és arra utalt, hogy a pártot kizárhatják az Európai Szocialisták Pártjából.

Robert Fico a szankciók feloldását követeli, valamint az „ukránok által kiprovokált” háborúról szóló orosz propagandát ismételgeti. A választások után elmondta, miniszterelnökként elutasítja az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatását. „Ha retorikája fennmarad és elkezdi alkalmazni a kormányban, akkor gondoskodom arról, hogy kizárási procedúra elinduljon” – mondta Stefan Löfven, az Európai Szocialisták Pártjának vezetője.

A Smer elnöke zsarolásról beszél. „Ha a valódi baloldali program követéséért és a szuverén nézetek kifejezéséért Szlovákiában az lesz az adó, hogy kizárnak bennünket a nemzetközi pártból, akkor készek vagyunk ezt az adót megfizetni” – mondta.

A Hlas is csatlakozott a Smer álláspontjához. A párt elnökhelyettese, Denisa Saková a cseh televíziónak azt mondta, hogy az ukránoknak fel kellene adniuk területük egy részét. „Világos, hogy valószínűleg már nem fogjuk megőrizni Ukrajna területi integritását úgy, ahogyan az 2014-ben volt, ezért azt mondom, hogy béketárgyalásokat kellene kezdeni” – mondta.

„Ez nem a Hlas párt hivatalos álláspontja. Az ő saját gondolatáról van szó” – reagált Saková nyilatkozatára a párt elnöke, Peter Pellegrini.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?