Kihallgatták Sebastian Kurz osztrák kancellárt, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt – derül ki az osztrák sajtó szerdai beszámolóiból.
Állítólagos hamis tanúzásért hallgatták ki az osztrák kancellárt
A bíró általi kihallgatásra már szeptember 3-án sor került. Hogy mindez miért csak most került nyilvánosságra, annak oka lapértesülések szerint az igazságszolgáltatással kötött titoktartási kötelezettség volt
A kihallgatás - amelyen a bírón kívül az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) képviselője és egy bírósági gyakornok is részt vett – több órán át tartott.
A kancellár szóvivőjén keresztül a következőket közölte: „Örülök, hogy több hónap után végre bíró előtt fejthettem ki az álláspontomat abban a peres ügyben, amely az ellenzéki Liberális Fórum (NEOS) feljelentése nyomán indult ellenem állítólagos hamis tanúzás miatt. Részletesen kifejtettem a véleményem, és megcáfoltam az alaptalan vádakat.”
A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbált fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején.
A NEOS által benyújtott feljelentés szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. Véleményük szerint az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a „csevegési naplók", amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják.
Egyes - Kurztól, Schmidtől és Gernot Blümeltől származó – üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltások azt a benyomást keltik, hogy az Osztrák Néppártban (ÖVP) már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően.
A Kurz által benyújtott öt oldalas írásbeli állásfoglalásban a kancellár azt hangsúlyozza, hogy a vizsgálóbizottság előtt elhangzott kijelentései „megfeleltek legjobb tudásának, illetve emlékezetének, és még véletlenül sem állt szándékában hamisan tanúskodni.” Hozzáteszi: akkor legalább nyolc különböző témában hívták meg a bizottságba, és nem állt módjában mindegyikre alaposan felkészülni, mivel „2020 tavaszán egy soha nem látott mértékű világjárvány kezdetén álltunk, és hajnaltól napestig e probléma leküzdése tette ki a napjaim jelentős részét.”
A kancellár azt is megjegyezte, kihallgatása időpontjában már ismert volt előtte, hogy a WKStA lefoglalta a Schmid-féle chat-protokollt. Így kezdettől fogva egyértelmű volt számára, hogy bármilyen eltérés a konkrét emlékezetétől teljesen értelmetlen és kontraproduktív lenne, és csak önmagának ártana.
Az Ibiza-vizsgálóbizottság egyébként egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát – ausztriai befektetésre készülő – dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónnappal az ausztriai parlamenti választás előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.