Állam- és kormányfők tanácskoznak a nukleáris biztonságról az USA-ban

Washington |

<p>A nukleáris biztonságról kezdődik ma kétnapos csúcsértekezlet Washingtonban, a találkozón ötvenhat ország állam- vagy kormányfője vesz részt, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök.</p>

Barack Obama amerikai elnök tanácsadója a konferenciával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a világ kollektív biztonságának szempontjából a nukleáris terrorizmus az egyik legnagyobb fenyegetés. 

A résztvevők a hagyományok szerint nemcsak az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról cserélnek eszméket és tapasztalatokat, hanem más témákról is, köztük gazdasági ügyekről, a klímavédelemről vagy az atomerőművek biztonságosságáról. Kétoldalú találkozókat is terveznek. 
    
Ez a nukleáris biztonsággal foglalkozó negyedik csúcstalálkozó. Az elsőt szintén Washingtonban rendezték 2010-ben, azt 2012-ben a szöuli, majd 2014-ben a hágai atomcsúcs követte. Az első három konferencián - illetve utána - összesen 260 nemzeti hatáskörben született intézkedést rendeltek el szerte a világon, és ezen lépések csaknem háromnegyedét már megvalósították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?