Budapest. Vihart kavart Kenedi Jánosnak egy fizetett hirdetésként megjelent cikke, illetve az ahhoz tartozó tiltakozóív.
Aláírták, majd elhatárolódtak az SZDSZ-esek
„Egy késő Kádár-kori szt-tiszt, aki még saját lelepleződése után tett ígéreteit sem váltja valóra, „internacionalista“ közröhejként vezényli az ország csatlakozását az Európai Unióhoz. És „Medgyessynek mennie kell!“ csakugyan” – írja az Élet és Irodalomban fizetett hirdetésként megjelent cikkében Kenedi János. A kemény hangvételű cikk szerzője „amnesztiát” követel a Kádár-rendszerbeli állambiztonsági papíroknak, és úgy véli, a „kényesebb iratok” sorsáról végső soron Medgyessy Péter közvetlen beosztottjai dönthetnek. Kenedi azzal vádolja a kormányfőt, hogy nem teljesítette 2002. július 19-ei ígéretét („a III/III-as ügyosztály teljes névsorát hozzuk nyilvánosságra..., a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén... az anyagokat... tegyük kutathatóvá”). A cikkben erősen bírált Tóth András titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár a lap kérdésére azt mondta: Kenedi nyitott kapukat dönget, a 2003/III. törvény értelmében ugyanis szerinte mindeddig „a legnagyobb mennyiségben, a legnagyobb terjedelemben” kerültek át iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. Tóth tájékoztatása szerint két ütemben kerültek át a 70-es és a 80-as évekig terjedő időszak dokumentumai, a harmadik adag átadásának határnapja 2005. február 21. A Kenedi-cikk alatt egy nyilatkozat is áll, amelyben az aláírók együttérzésüket fejezik ki Gyekiczki Andrással (őt jelölte Szili Katalin házelnök a történeti levéltár főigazgató-helyettesének, ezt azonban később visszavonta), és követelik, hogy „az 1944 és 1990 közötti korszak maradandó érték? iratai fölszabaduljanak az állami gyámkodás alól... – az alkotmány szerint”. A nyilatkozatot aláírta több egykori és jelenlegi SZDSZ-es politikus is, például Hack Péter, Horváth Aladár, Kőszeg Ferenc, Rajk László, Haraszti Miklós és Demszky Gábor is. A külföldön tartózkodó budapesti főpolgármester a Népszavának azt mondta, csak a nyilatkozatot írta alá, Kenedi cikkét nem ismerte, ezért ahhoz nem fűz véleményt. Demszky, Haraszti és Rajk tegnap közleményt is kiadott. Ebben tudatják: „Kenedi írásművét, amely a támogatandó ügyön kívül más irányú, szubjektív megállapításokat is tartalmaz, nem kívántuk aláírni”. Kenedi János a szerinte „az aláírók szolidaritásának megbontásával kísérletező médiára” utalva tegnap is keményen fogalmazott: „Úgy tűnik, a sajtó újfent „pártunk és kormányunk“ nyomása alatt áll... Mindez a sajtószabadság elvesztéséhez vezethet.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.