Akkreditálták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet

Kolozsvár |

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is üdvözölte az egyetem parlamenti akkreditálását.</p>

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményében emlékeztetett arra, hogy a szövetség több éves politikai küzdelme vezetett el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásához. "Az erdélyi magyar közösség számára egy olyan intézményt sikerült ma hivatalosan elfogadottá tennünk, amely hosszú évtizedekre meghatározza sorsunk és jövőnk alakulását. Az elért eredményért köszönettel tartozom az RMDSZ minden tisztségviselőjének, aki ezzel a nemzeti jelentőségű üggyel foglalkozott éveken keresztül" - nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Dávid László, a Sapientia rektora közleményében hangsúlyozta: az egyetem az akkreditálás által válik teljes jogú felsőoktatási intézménnyé. Ezt követően szervezhet államvizsgát, adhat ki oklevelet, működtethet mesteri, majd távlatilag doktori képzést és távoktatási programokat. Az akkreditálás teszi azt is lehetővé, hogy az egyetem részt vegyen európai együttműködésekben, pályázatokban, és ez által lehet jogosult román állami támogatásra is.
"E jogszabály elfogadása meghatározó lépést jelent az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer önállósodásában és megerősödésében" - fogalmazott a rektor. Dávid László az egyetem nevében köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek és közéleti szereplőknek, akik hozzájárultak az egyetem akkreditálásához.
A magyar kormány nagy örömmel értesült a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keddi akkreditációjáról - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár a román kabinet döntése után az MTI-nek.
A helyettes államtitkár kiemelte: hosszú folyamat eredménye az akkreditáció. A Sapientián folyó komoly szakmai munka eredménye a keddi döntés, amely értelmében az intézmény a diplomát bocsáthat ki, és részesülhet román állami támogatásban. Reméljük, hogy ezek a források is meg fognak nyílni a Sapientia számára, hiszen az onnan kikerülő szakemberek is gazdagítják Románia gazdaságát - fogalmazott Répás Zsuzsanna.
A román képviselőház honlapján szereplő adatok szerint a tervezetről 171 honatya szavazott, 161-en a jogszabály elfogadása mellett tették le voksukat, hárman ellene szavaztak, heten pedig tartózkodtak. Ahhoz, hogy hatályba léphessen, Traian Basescu államfőnek kell még aláírnia a törvényt. A szenátus már korábban elfogadta a jogszabályt, miután a felsőoktatás minőségét vizsgáló állami hatóság több éves ellenőrzés után megállapította, hogy az egyetem eleget tesz a romániai akkreditációs törvényeknek.
Az egyetem akkreditációja azt jelenti, hogy a Sapientia teljes jogú felsőoktatási intézmény lett, amely államvizsgát szervezhet diákjainak. Eddig az EMTE diákjai csak más romániai felsőoktatási intézményekben államvizsgázhattak. Az akkreditáció másik hozadéka, hogy az egyetem mesterképzést is indíthat, továbbá román állami támogatásra is jogosult.
Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme, amelyet a történelmi magyar egyházak által 2000-ben bejegyzett Sapientia Alapítvány hozott létre. Az intézmény a magyar állam támogatásából tartja fenn magát.
Három oktatási helyszínen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron az egyetemnek négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?