Akik csodálják, azok se szeretik Trumpot

Trump
Washington |

Elemzők szerint a holnapi félidős amerikai választás (az egész képviselőházat és a szenátus csaknem harmadát választják újra) népszavazás lesz Donald Trumpról.

A félidős választások általában helyi ügyekről, helyi jelöltekről szólnak, és kevésbé a mindenkori elnökről. Lara Brown, a George Washington Egyetem szakértője hívta fel a figyelmet, hogy az idei voksolás e tekintetben abszolút rendhagyó. „Az elnökről és a pártjáról szóló népszavazás lesz a választás” – erősítette meg Brown.
A választás és a kampány valóban Trumpról szól, s ő maga teljes erővel vetette bele magát. Miközben személyisége és stílusa a demokrata érzületű szavazókat riasztja és dühíti, a republikánusokat nem zavarja, sőt imádattal vegyes csodálattal ünneplik.
 

„Trump az idei választás központi alakja” – fogalmazott az Amerika Hangja rádiónak adott interjújában a washingtoni Amerikai Egyetem elemzője, David Barker. „Ő ezt elfogadja, él is ezzel, ő maga is azt akarja, hogy a választás róla szóljon” – tette hozzá.
Az amerikai választók nem szeretik Trumpot, de a politikai eredményeit igen – ez derült ki a The Wall Street Journal és az NBC televízió közös felméréséből. A szavazók ugyan díjazzák a szárnyaló gazdaság eredményeit, a 49 év óta legalacsonyabb mértékű munkanélküliséget, de személy szerint Trump elnököt és stílusát nem szeretik. A megkérdezettek 68 százaléka válaszolta, hogy nem kedveli Trumpot. „Ennek ellenére ahogyan a republikánusok választások iránti érdeklődése erősödik, úgy Trump támogatottsága is 47 százalékosra emelkedett” – hangsúlyozta a lap, megjegyezve, hogy saját táborában a milliárdos üzletemberből lett elnököt jóval nagyobb arányban ismerik el.
Az amerikai gazdaság eredményei alátámasztanák a republikánusok győzelmét a választásokon. A jobboldalon mégis viszonylag erősek az aggodalmak, hogy a párt elveszítheti a többségét – ha a szenátusban nem is, de a képviselőházban igen.


A Fox televízióban Piers Morgan tekintélyes brit újságíró Trumpról azt mondta:

A média gyűlöli, Hollywood gyűlöli, de minden hisztérikus támadás ellene csak tovább erősíti őt

 – fogalmazott Morgan. 
Az elnök agresszív kampányt folytatott, elsősorban a saját tábora megerősítésére összpontosított, ami nagyon sokat számíthat. Ugyanakkor az elnök agresszív kampányolása az ellentábort is mozgósítja. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?