Akarata ellenére robbanthatták fel a szentpétervári merénylőt

Moszkva |

<p>Nem kizárt, hogy a tudta nélkül robbanthatták fel a szentpétervári metróban Akbarzson Dzsalilovot, akit a hatóságok a merénylet elkövetőjeként neveztek meg - közölte csütörtökön az Interfax.</p>

Az orosz hírügynökség névtelenül nyilatkozó informátora szerint Dzsalilov felrobbantását lehetőségként vizsgálják a bűnüldöző szervek. A 22 éves, kirgizisztáni születésű és orosz állampolgárságú üzbég férfi valószínűleg annak tudatában cselekedett, hogy feladata a metró forgalmas helyein elhelyezni a nála lévő két pokolgépet, amelyeket aztán cinkosai mobiltelefonos távvezérléssel fognak felrobbantani. 

Erre utal, hogy a gyanúsított nem viselkedett öngyilkos merénylő módjára, mint ahogy az is, hogy a jelek szerint csak nemrégiben válhatott a radikális iszlám követőjévé; a magukat feláldozó gyilkosok ugyanis különleges és huzamosabb ideig tartó kiképzést kapnak. A Kommerszant című napilapot úgy tájékoztatták, hogy Dzsalilov februárban kerülhetett a Tauhid val Dzsihád elnevezésű terrorszervezet hálójába.

Az "élőbomba"-elméletet hivatalos nyilatkozatokban nem szerepelt. A RIA Novosztyi hírügynökség szerdán, egy szintén meg nem nevezett belügyi forrásra hivtkozva azt állította, hogy a gyanúsított által szállított egyik pokolgép véletlenül léphetett működésbe a metrószerelvényben. (A másikat Dzsalilov a forgalmas Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hagyta.)

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) korábban azt közölte, hogy a robbanószerkezetet öngyilkos merénylő hozta működésbe. A hétfői merényletnek 14 halottja és több mint félszáz sebesültje volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?