Aggódik a NAÜ, hogy Izrael megtámadja az iráni nukleáris létesítményeket

Rafael Grossi

Aggódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) amiatt, hogy Izrael megtámadja az iráni atomenergiai létesítményeket – derül ki Rafael Grossi NAÜ-főigazgató hétfői New York-i nyilatkozatából.

Grossi elmondta, hogy Irán biztonsági megfontolásból vasárnap bezárta nukleáris létesítményeit, majd hétfőn újranyitotta azokat.

Irán az elmúlt hétvégén több mint 300 drónnal és rakétákkal támadást hajtott végre Izrael ellen. A támadóeszközök nagy részét Izrael szerint még az országhatáron kívül sikeresen hatástalanították. Izrael megtorló akcióval fenyegetőzik, Herci Halevi vezérkari főnök hétfőn megerősítette, hogy mindenképpen válaszolni fognak a támadásra.

„Folyamatosan aggódunk annak lehetősége miatt, hogy Izrael megtámadja az iráni nukleáris létesítményeket” – közölte Grossi, és „abszolút visszafogottságra” szólította az érintetteket.

A NAÜ rendszeresen ellenőrzi Irán főbb atomenergiai létesítményeit, köztük a natanzi dúsítóüzemet, amely az ország nukleáris programjának központja. Grossi azt mondta, hogy az iráni hadművelet önmagában nem jár különösebb hatással ellenőrzéseikre, de a NAÜ munkatársait egyelőre távol tartják az üzemektől, ameddig megbizonyosodnak arról, hogy nyugodtabb a helyzet.

A vizsgálatok várhatóan kedden folytatódnak – jelentette ki.

Irán kitart azon állítása mellett, hogy nukleáris programja teljességgel békés szándékú, mindazonáltal a Nyugat többször is megvádolta azzal, hogy egyebek között atombomba előállításán dolgozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?