Afgán elnökválasztás - Második forduló lesz az előzetes végeredmény szerint

Kabul |

<p><span style="font-size: 12.222222328186035px;">Második fordulót tartanak az afganisztáni elnökválasztáson az első forduló szombaton közzétett előzetes végeredményei szerint Abdulla Abdulla volt külügyminiszter és Asraf Gáni volt pénzügyminiszter között.</span></p>

A választási bizottság adatai szerint - amelyek csak május 14-én válnak hivatalossá, miután kivizsgálták a csalásokra vonatkozó beadványokat - az április 5-én tartott első fordulóban Abdullára szavaztak a legtöbben, összesen 44,9 százaléknyian. Gáni a voksok 31,5 százalékát kapta. A harmadik helyre - a leköszönő Hamid Karzai által is támogatott - Zalmai Raszúl volt külügyminiszter került 11,5 százalékkal. 

Ha hivatalos végeredményként is ezt a sorrendet hirdetik ki, a legtöbb szavazatot nyert két jelölt között második választási fordulót tartanak - mondta el a választási bizottság elnöke. Erre a jelenlegi tervek szerint június 7-én kerülhet sor. A független választási bizottság a következő két hétben még vizsgálja azokat a panaszokat, amelyek alapján elvben akár félmillió szavazat is szabálytalannak minősülhet.  Az első fordulóban a mintegy 12 millió voksolásra jogosult közel fele járult a szavazóurnákhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?