Abdeslam felmentését kérte az ügyvédje, szerinte nem lőtt a rendőrökre

Abdeslam
Brüsszel |

Salah Abdeslam ügyvédje eljárási hibákra hivatkozva védence felmentését kérte a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli per tárgyalásán.
 

Emellett azt is állítja, hogy a 2015. novemberi párizsi terrortámadások főszervezőjének tartott férfi nem lőtt a búvóhelyére kiérkező rendőrökre a belga fővárosban.

Sven Mary ügyvéd arról számolt be, hogy több ügyészségi dokumentum is franciául íródott, nem flamand nyelven, s ez ebben az esetben nem felel meg a Belgiumban hatályos nyelvhasználati törvényeknek, az eljárást ezért véleménye szerint meg kell szüntetni.

Azt mondta, nem a párizsi merényletek óta szökésben lévő Abdeslam lőtt rá a búvóhelyéül szolgáló brüsszeli lakáshoz kiérkező rendőrökre 2016 márciusában, hanem egyik társa, Mohamed Belkaid, akit a helyszínen agyonlőttek. A lövöldözésben négy rendőr megsebesült. Abdeslam és harmadik társa el tudott menekülni, de később elfogták őket. Továbbá hangsúlyozta: nincs olyan eleme a történteknek, amely terrorcselekményre utalna, mindössze spontán menekülési kísérletről volt szó. „Súlyos dolog rálőni a rendőrökre, de távol van a terrorista kontextustól” – mondta.

Mary végezetül arra figyelmeztetett, hogy nem szabad összemosni ezt a pert a párizsi terrortámadások ügyével, amelyben külön ítélet fog születni.

„Elnök asszony, nem ezekben az ügyekben kell döntenie, még ha a médiafelhajtás és a biztonsági intézkedések ezt is sugallják” – hangsúlyozta, a tanácsvezető bírónőnek címezve szavait.

A marokkói származású, francia állampolgár Abdeslam nem kívánt részt venni a hétfőn kezdődött per csütörtöki, s feltehetőleg utolsó tárgyalási napján, életben maradt társa, Soufien Ayari azonban jelen volt, noha a bűnösségét ő is tagadta, mondván, egyedül Belkaid nyitott tüzet a rendőrökre.

Valérie Lefevre, a sebesült rendőrök ügyvédje kijelentette, Abdeslam és Ayari is tagja volt a Párizsban és Brüsszelben terrortámadásokat végrehajtó csoportnak. „Világos a cél: a lakosság megfélemlítése és az ország destabilizálása” – fogalmazott a helyi sajtó beszámolói szerint.

Salah Abdeslam, akit franciaországi börtönéből szállítottak át hétfőn, már a tárgyalás kezdetén leszögezte, hogy nem fog válaszolni a kérdésekre, és a vádirat ismertetésekor sem volt hajlandó felállni.

A vádlottak ellen gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt indítottak eljárást Belgiumban. Ha bűnösnek találják őket, 20 év börtönt is kiszabhatnak rájuk.
 

Abdeslamnak Franciaországban is bíróság elé kell állnia a 2015. november 13-án hét helyszínen elkövetett merényletek miatt, amelyekben 130 ember vesztette életét. A tettesek közül többen is Brüsszelben éltek korábban. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?