A WikiLeaks újabb adagot tett közzé Clinton munkatársainak levelezéséből

Washington |

<p>Újabb 1200 elektronikus levelet hozott nyilvánosságra a WikiLeaks szerdán, állítólag valamennyi az amerikai demokraták kampányfőnöke, John Podesta magán email-fiókjából származik.</p>

A WikiLeaks lépésére reagálva Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampánycsapata megismételte egy nappal korábbi nyilatkozatát, miszerint a kiszivárogtatások hátterében Oroszország áll, amely így akarja befolyásolni az amerikai választási folyamatot.

Előzőleg a Fehér Ház is állást foglalt az ügyben: Josh Earnest elnöki szóvivő szokásos napi sajtóértekezletén azt mondta, hogy nagyon komolyan veszik a hackertámadásokat, amelyek minden jel szerint Oroszországhoz köthetőek. Earnest azt ígérte: a támadásokat elkövetők és a háttérben állók "arányos választ" kapnak.

A szerdán nyilvánosságra hozott 1200 oldalnyi email számos témát érint, és azokból sokféle - részben korábban már cáfolt - információ derül ki, s a levelekből az amerikai médiumok, többnyire párt-, illetve elnökjelölt melletti elköteleződésük szerint szemezgettek.

A Politico című lap például részletesen foglalkozik azzal az e-maillel, amelyből kiderül: Donna Brazile, a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) ideiglenes elnöke, aki korábban a CNN kommentátora is volt, a választási kampányban - még tavasszal - megkapta előre a Clinton és pártbeli kihívója, Bernie Sanders szenátor közötti nyilvános viták tervezett témáit, és maga is nemegyszer pontosan megfogalmazott javaslatokat tett arra, hogy milyen kérdéseket kellene a műsorvezetőnek feltennie. Brazile cáfolta az erről szóló elektronikus levél valóságtartalmát.

A republikánusokhoz közel álló Fox televízió egész nap hosszasan és visszatérően tárgyalta azt az információt, hogy Hillary Clinton bizalmas munkatársai levelezésükben gúnyolódtak a katolikus vallás hívein, és "belülről induló katolikus tavaszt" vizionáltak. A szóban forgó kijelentések még 2011-re nyúlnak vissza, és Jennifer Palmierinek, Hillary Clinton jelenlegi kommunikációs vezetőjének a nevéhez fűződnek.

Szintén a Politico böngészte át azt a mintegy nyolcvan oldalt kitevő email-váltást, amely Hillary Clinton és John Podesta között zajlott, s amely a lap szerint lényegében alátámasztani látszik azt, amit kampányában a demokrata elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders szenátor mindig is hangoztatott, hogy tudniillik Clinton a Wall Street (az amerikai pénzügyi világ központja) és a nagybankok lekötelezettje.

Az újabb kiszivárogtatásokra a Clinton-csapat egyik szóvivője, Glenn Caplin azzal válaszolt: "A WikiLeaks azt bizonyítja, hogy nem más, mint a Kreml propaganda-szárnya, amely elvégzi Putyin piszkos munkáját, és célja Trump hatalomra segítése."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?