Kész segíteni a Mariupolban és a háborús övezet más városaiban rekedt civileknek a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) ha az orosz és az ukrán fegyveres erők tűzszüneti megállapodásra jutnak – jelentette ki Peter Maurer, az ICRC elnöke csütörtökön a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követő közös ajtótájékoztatón.
A Vöröskereszt segítene a civileken orosz-ukrán tűszüneti megállapodás esetén
„Mindig is azt mondtuk, hogy lehetetlen a Mariupolba vagy bárhol máshová történő bejutásról vagy evakuálásról beszélni, amíg nincs kidolgozott és jóváhagyott szilárd megállapodás a két fél katonái között. Ha ilyen megegyezési mechanizmusok léteznek és megjelennek, akkor mi, mint humanitárius szervezet, készen állunk dolgozni és mindent megteszünk, hogy eljussunk a legnehezebben elérhető területekre és segítsünk a civileknek” – mondta.
Maurer hozzátette, hogy a frontvonal bonyolult alakzatú, emiatt sok civil csapdába eshetett. Az ICRC elnöke elmondta, hogy a világ közösségének figyelme Mariupolra összpontosul, de a Vöröskereszt más lakott település helyzetét is válságosnak tekinti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.